KezdőlapBulvárPletyka30 évig nem tudtak egymásról a 40 kilométerre élő ikrek

30 évig nem tudtak egymásról a 40 kilométerre élő ikrek

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Harminc éven át élt egymástól mindössze 40 kilométerre egy ikerpár Svédországban anélkül, hogy tudtak volna egymásról.

A két nő kétpetéjű iker. Indonéziában születtek, de hamar árvaházba kerültek. Onnan fogadták örökbe őket svéd párok – Backmanék és Falkék -, ám a hivatalos papírok nem tettek említést arról, hogy ikrekről van szó, sőt még testvéri viszonyt sem mutattak ki. A Backman házaspártól azonban – ahogy kihozták a lánykát az árvaházból – a rájuk váró taxis megkérdezte, hogy hol a másik lány, a nővér. A svédek nem értették a dolgot, mire a taxis lefirkantotta a két lány indonéz nevét.

Ez segített abban, hogy Backmanék – visszatérve Svédországba – rátaláljanak Falkékra. A két család elkezdte tanulmányozni az indonéz iratokat, de azok elég zavarosak voltak: az apa eltérő volt, és bár anyaként ugyanaz a nő szerepelt, a svédek azt hitték, hogy biztos tévedés, és nem foglalkoztak többé a dologgal. Idővel aztán elvesztették egymással a kapcsolatot.

A lányoknak ugyan mindkét pár elmesélte a történetet, de ők is hamar elfeledkeztek róla, felnőttként pedig nemigen érdekelte őket biológiai származásuk.

A helyzet két éve változott meg, amikor Emilie Falk férjhez ment, és fontos lett számára a család; kíváncsi lett eredeti famíliájára. Nevelőanyja ismét elmesélte neki, hogy állítólag van egy lánytestvére. Ezek után kezdett Emilie a világhálón kutakodni olyan indonéz gyerekek után, akiket svéd párok fogadtak örökbe. Hamarosan összeakadt ikertestvérével a Facebookon. Kiderült, hogy ugyanott, ugyanazon a napon és ugyanattól az anyától születtek. És az is, hogy sok bennük a közös: mindketten tanárok lettek, és bár egy év különbséggel, de ugyanaznap mentek férjhez, ráadásul ugyanazt a dalt választották esküvőjükre.

Hamarosan DNS-tesztet csináltattak, és 99,98 százalékos valószínűséggel – gyakorlatilag teljesen – biztos, hogy ikertestvérek. Felmerült bennük, hogy elmennek szülőkutatásra Indonéziába. Azt gyanítják, hogy a taxis lehet az apjuk – adta hírül a The Daily Telegraph című brit lap.

Forrás: MTI

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet