Tíz év után tudta meg egy nő, hogy akit annyi éven át férjének hitt, tulajdonképpen az apja volt, gyermekeinek pedig nagyapja.
A nőt nagyszülei nevelték fel, nem tudta kik a biológiai szülei, az igazságot férje halála után tudta meg.
A 60 éves Ohio-i nő férje halála után tudta meg a döbbenetes valóságot, amikor nagybátyja kitálalt az igazságról. Valerie Spruill DNS tesztet is végzett, ami csak megerősítette a valóságot.
A nagy félreértés onnan adódik, hogy Valeriet három hónapos kora óta nagyszülei nevelték, ő pedig mindvégig meg volt győződve, hogy ők a szülei. Senki sem mondta meg neki, hogy az időnként látogatóba érkező nő tulajdonképpen az anyja, amikor 9 évesen kiderült a valóság Valerie igazi sokkot kapott.
A nő édesanyja 1984-ben meghalt, mindezek ellenére senki sem árulta el a lánynak apja kilétét, később pedig a sors úgy hozta, hogy megismerkedett Percyvel, igazi apjával, akivel össze is házasodott. A Mississippi-i férfi teherautó sofőrként dolgozott, 1998-ban halt meg 60 évesen, Valerie azonban éveken keresztül pletykákat hallott bizzar házasságukról.
A döbbenetes valóságot egy nagybácsi kotyogta ki. A DNS teszt után minden igazságra fény derült, és annak ellenére, hogy Percy sosem mondta, Valerie szerint mindig is tudta, hogy lányával kötött házasságot.
Valerie Spruill, akinek három gyermeke és nyolc unokája van, most nyilvánosságra kívánja hozni történetét és azt reméli, megtalálja apja rokonait.
„Az igazságot el kell mondani, hogy a gyerekek tudják honnan származnak.” – mondta a nő.
„Tudom, hogy fáj, engem is lesújtott az eset.” – tette hozzá.
Az igazság kiderülte után a nő terápiára járt, hogy fel tudja dolgozni a szörnyű valóságot.