Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!

Megszüntette a Nemzeti Adó- és Vámhivatal a nyomozást a nagymamától kapott százmilliók ügyében Gáspár Győző ellen.

Mint a Blikk megírta, csalás és pénzmosás gyanúja miatt indítottak eljárást a showman ellen, amit a korábbi gyanú szerint bűntársakkal követett el.

Győzike azt állította, jóléte annak köszönhető, hogy nagymamája adott neki 196 millió forint készpénzt, vásárolt három házat dédunokáinak, és százötvenmilliós vagyonát is ráhagyta. Ez összesen közel 400 milliós érték. Most viszont hivatalosan is kiderült, a vád megbukott.

– Az adóbevételt különösen nagy mértékben csökkentő adócsalás bűntette és más bűncselekmény miatt ifj. Gáspár Győző és társai ellen indított bűnügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Észak-magyarországi Regionális Bűnügyi Igazgatóság Nógrád Megyei Vizsgálati Osztálya 2012. november 19-én a nyomozást megszüntette.

Ezt a határozatot a nyomozó hatóság a Nógrád Megyei Főügyészségnek is megküldte. Jelenleg ennek értékelése-elemzése zajlik, a főügyészség az iratokat a NAV-tól már bekérte, és teljes körűen felülvizsgálja – tájékoztatta a Blikket Bóna Gyula főügyészhelyettes, sajtószóvivő.

Azt is hozzátette: amennyiben a főügyészség a felülvizsgálat során törvénysértést észlel, a nyomozó hatóság határozatát megváltoztathatja vagy hatályon kívül helyezheti, a nyomozó hatóságot további nyomozásra is utasíthatja.

A fenti sorokból kiderül, az ügyészség tovább vizsgálódik, azonban Győző ügyvédje, dr. Kiss Elemér korábbi kancelláriaminiszter reméli, az ügy ezzel lezárult.

– Bűncselekmény hiányában szüntették meg a nyomozást – nyilatkozta az ügyvéd. – Értékelték a bizonyítékokat, és a hatályos jogszabályok szerint jártak el – tette hozzá a jogi képviselő.

A Gáspár család feje természetesen megkönnyebbült az új fejlemény hallatán.

– Tizenkét éve vagyok a szakmában, mindig önmagamat adtam, és vállaltam is. Végre kiderült, amit mindig is mondtam: tiszta vagyok – mondta felszabadultan Győző.

A Blikk közben megtudta, többek között azért szüntették meg a nyomozást, mert az adóhatóság Rácz Dezsőné, vagyis Győzike nagymamája személyijövedelemadó-bevallásait átvizsgálva kiderítette, azokban a kérdéses összegek mindig fel voltak tüntetve, így nem talált bűncselekményre utaló jelet.

Győzinek különösen azért jelent sokat ez a mostani felmentés, mert a korábbi felfüggesztett börtönbüntetése egy esetleges elmarasztaló ítélet esetén azonnal hatályba lépett volna.

Forrás: Mai Nap, Kép: Blikk.hu


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!