Sokat csúfolták Delhusa Gjont gyermekként szemüvege miatt, ma már azonban büszkén viseli és előszeretettel válogat a legújabb keretek és lencsék között. Az olcsó, előre gyártott kész szemüvegektől mindenkit óva int, illetve nagy hangsúlyt fektet a prevenció fontosságára.
Delhusa Gjon életének öt éves kora óta része a szemüveg. Kisgyerekként a csúnya keretek és társai csúfolódása miatt nehezen barátkozott meg a dioptriákkal, ma azonban sorra szerzi be a legtrendibb modelleket.
„Öt éves korom óta vagyok szemüveges, akkor elkaptam a gyermekparalízist, a látásromlás pedig annak a következménye volt. Az óvodában rengeteget csúfoltak, okulárésnak, pápaszemesnek hívtak. Akkor nehezen viseltem, ma már úgy érzem, hogy egy jól megválasztott szemüveg javítja a megjelenésemet. Mára már divattá vált a szemüveg, amely valósággal öltöztet” – mondta Delhusa Gjon.
„A fiatalok általában nehezen látják be, hogy szemüvegre van szükségük, ráadásul többnyire csak akkor fordulnak szakemberhez, ha már vészesen nagy a baj. Az idősebb korosztály szerintem könnyebben elfogadja, ha probléma van a látásával. Fontos, hogy rendszeresen járjunk vizsgálatokra, és ne az olcsó, előre gyártott, kész szemüvegeket válasszuk, amelyek csak még inkább rontanak a helyzeten” – folytatta Gjoni, aki október 8-án, a budapesti Erzsébet téren megrendezésre kerülő Látás Napja rendezvényen is kiáll a szűrővizsgálatok fontossága mellett, olyan sztárokkal együtt, mint Szirota Jennifer, Jáksó László vagy Csonka András.