KezdőlapBulvárRami új párra talált a Házasság első látásra kudarca után

Rami új párra talált a Házasság első látásra kudarca után

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Állítsd be, hogy a Twice.hu cikkeit mindig az elsők között lásd a Google-ben

Hatalmas fordulat következett be a Házasság első látásra Ramijának életében: úgy tűnik, a vöröshajú édesanya végül megtalálta a nagy szerelmet, mi több, a házasságtól sem zárkózik el, és még gyereket is szülne az új párjának!

Hirdetés

Balázs Ramónát nem sokáig láthattuk a reality-műsor második évadában: a házasságának Rácz Miklóssal ugyanis röviddel a nászútjuk után vége szakadt. Mint tudjuk, Miki sehogy sem tudta feldolgozni azt, hogy Raminak gyereke van, így inkább kihátrált a kapcsolatból. Döntésével a feleség is egyetértett, ezzel pedig véget ért számukra a házasság és a kísérlet is.

Később kiderült, Miki (40) végül összejött Ginával (25), azzal a lánybarátjával és asszisztensével, akivel Horvátországba utazott még a műsor ideje alatt – azóta is együtt vannak, sőt össze is költöztek, és úgy tűnik, megtalálták a másikban a boldogságot.

„Valóban összejöttünk. A forgatás és a válás után egyre közelebb kerültünk egymáshoz. Azóta is együtt vagyunk, már összeköltöztünk, és úgy érzem, ő az a nő, akit eddig kerestem. Igazi lelki társra találtam benne! Tündéri lány, egy hangos szó nincs közöttünk, sokat beszélgetünk és csavargunk. Szeretjük egymást!” – nyilatkozta Miki a sajtónak nem sokkal azután, hogy felröppent a hír.

Hirdetés

Most Rami sorsa is rendeződni látszik. Ő is egy régi barátjában látta meg azt a szikrát, amit eddig valami oknál fogva egyikük sem vett észre.

Rami kislánya, Norina is nagyon kedveli az édesanyja új párját – ez fontos Rami számára. Elárulta, bár nem apukát keresett a lányának, mégis fő szempont volt, hogy a férfi ne csak elfogadja, hanem szeresse is a gyermekét.



„Szerencsére éppen egy ilyen férfival sodort össze a sors” – nyilatkozta Rami a Meglepetésnek.

„A reality után fordult komolyabbra a kapcsolatunk, és most már bátran mondhatom: ez bizony szerelem! Sokan talán azt hitték, hogy a házassági kudarc után elment a kedvem a párkapcsolatoktól, mert nem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettem volna, de ez nem igaz. Minden férfi más, és attól, hogy Mikivel nem sikerült a házasságom, még nem jelenti azt, hogy máshol ne találhatnám meg a boldogságot. Reménykedtem és nyitott maradtam, és milyen jól tettem! Szabolcs igazi férfi, aki nem akar irányítani, de mégis biztonságban vagyok mellette” – részletezte az édesanya, aki azóta szintén összeköltözött a szerelmével.

Hirdetés

Nagyon felgyorsultak körülöttük az események, ennek kapcsán Rami így mesélt: „A párom ragaszkodott hozzá, hogy egy új, közös lakásban kezdjük el az életünket, és én ezzel tökéletesen egyetértettem. Jó érzés, hogy olyan férfi van mellettem, akivel ugyanaz a célunk, támogat és érzelmi biztonságot is nyújt. Bár nagy vállalás volt a költözés, nem aggódtam, mert tudtam, ugyanazt akarjuk: egy közös otthonban, boldog családi életet élni. Édesanyámék is imádják a választottamat, ami külön öröm számomra, hiszen az ő véleményük is fontos nekem. Rég éreztem ennyire teljesnek a mindennapjaimat. Szabolccsal komolyan tervezzük a jövőt. El tudom képzelni, hogy ismét oltár elé állok és azt is, hogy gyermeket szüljek neki”.

Hirdetés

Iratkozz fel az ingyenes hírlevelünkre

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet