A fóbiák sora kimeríthetetlen, manapság még a levegőtől, sőt annak hiányától is lehet fóbiás bárki. Egy angol fiatal lány soha nem evett normális ételt, csak gyorsételeken él. Aztán a zöldségektől és gyümölcsöktől egyenesen pánikrohamot kap, főleg annak gondolatától, hogy esetleg az meg is kellene egye.
Faye Campbell élete eddigi 21 éve alatt soha nem evett zöldséget vagy gyümölcsöt, vagy olyan ételt, ami esetleg nyomokban is tartalmazhatná esetleg ezeket. Mondjuk, kissé érthetetlen, hogyan tud valaki olyan dologtól rettegni, amit soha életében nem próbált. De már a fóbiák csak ilyenek: mások számára teljesen érthetetlenek és hihetetlenek, sokszor hisztinek tűnnek leginkább.
Egyedüli amit be tud fogadni, az a krumpli, de csak chips formájában, és a gyümölcstartalmú szénsavas üdítők. Napi szinten általában reggelire pirítóst, ebédre pizzát, vacsorára pedig sajtburgert eszik. 15 éves koráig szinte kizárólag chipset volt hajlandó fogyasztani, pedig szülei próbálkoztak, azzal is, hogy zöldséget csempésszenek az ebédéjébe. A lány, amikor megérezte a párolódó zöldség illatát, hanyathomlok menekült a lakásból.
Fura, de a 21 éves lány egészségileg teljesen jól van, nem elhízott, sőt kimondottan jó alakja van.