Miután félévvel ezelőtt szakított Rippel Feri és felesége Simó Vivien, most úgy néz ki, hogy az exnej újra boldog. Az új választottat volt férje is ismeri, hiszen az korábban az artista testi védelméért volt felelős.

Korábban a médiának nyilatkozva Simó Vivien még azt mondta, hogy nem érzi úgy, hogy készen állna egy új párkapcsolatra, csak a kis Herkulessel szeretne foglalkozni. De a szerelem végül rámosolygott, egy levéllel alakult ki kettejük románca.
Vivien a sajtónak arról számolt be, hogy valóban nem érezte magát eléggé erősnek egy kapcsolatra, csak a kisfiával és a munkájával törődött, ám, ahogy fogalmazott, „az élet közbeszólt”. Feri egykori testőre az interneten írt pár kedves, a nő hogyléte felől érdeklődő sort, aki még házasságkötetésüknél is ott volt, vigyázva Vivien egykori férjére.
Ezután levél levélt követett és hamarosan kialakult kettejük között az a hullámhossz, amely végül egy randiba teljesedett ki. Vivien szerint ők ketten olyanok mint a borsó és a héja, hiszen Laci kedves és figyelmes, és a fiatal nőt a férfi viszonyulása meggyőzte arról, hogy nem szeretné őt kihasználni, főként most, amikor sebezhető. Vivien szerint újra nőnek érezheti magát Laci mellett és még az önbizalma is helyreállt, ami a házassága utolsó éveiben nem igazán volt a csúcson. Rippel Feri egyáltalán nem bánja, hogy volt felesége továbblépett és áldásukat adta rájuk.