KezdőlapBulvárSchmuck Andor: „Balázs Kláriék miatt mentek tönkre a házasságaim”

Schmuck Andor: „Balázs Kláriék miatt mentek tönkre a házasságaim”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Talán senki sem gondolta volna róla, hogy egy napon majd ország-világ előtt fog énekelni egy díszes színpadon, de Schmuck Andor ezt is kipipálta. A Storynak adott interjújában a volt politikus elárulta, szereplése A Nagy Duettben nem véletlen, annál inkább sorsszerű volt. És azt is bevallotta, mindkét házassága Balázs Kláriék miatt futott zátonyra. Az 54 éves közszereplő azonban nem adja fel – hiszi, hogy egy napon majd ő is megtalálja az igazit.

Schmuck Andor otthonosan mozog a reflektorfényben, azt viszont nem néztük volna ki belőle, hogy egy olyan műsorban fogja megmutatni magát, mint A Nagy Duett.

„Édesanyám még hét évvel ezelőtt mondta nekem: ’Fiam, ide egyszer el kéne menned.’ A sors kegyetlen fintora, hogy anyukám decemberben elhunyt, majd szinte másnap megcsörrent a telefonom, és azt kérdezték, lenne-e kedvem szerepelni A Nagy Duett-ben. Gondolkodás nélkül igent mondtam, már csak miatta is” – mesélte a volt politikus a szórakoztatóműsorba való benevezéséről.

Az sem véletlen, hogy Schmuck Andor és Sári Évi a Reptér című dallal készültek a harmadik élő showra. A volt politikus ugyanis nemcsak szoros barátságot ápol a sláger előadóival, hanem maga a szerzemény is fontos helyet foglal el a szívében.

„Remélem, méltó voltam az eredeti előadóhoz. Ezer éve jóban vagyunk Gyuriékkal. Sosem felejtem el, egyszer Sopronban léptek fel, ahova elkísértem őket. Az odafele úton megálltunk egy fura étteremben, aminek az alsó szintjén fogászat volt. Hahotázva nevettünk befele menet, hogy akinek itt kitörik a foga evés közben, legalább nem kell messzire mennie.

Schmuck Andor
Fotó: TV2

Majd meg is rendeltük a pazar tatár bifszteket, erre Gyurinak az első harapásnál kitört foga. Aztán mehetett is a rendelésre. Klárika is egy tüneményes teremtés. Gyakorlatilag miattuk mentek tönkre a házasságaim, mert hiába kerestem azt a harmóniát, ami köztük van, egyetlen párom oldalán sem találtam meg” – árulta el Schmuck, miközben felidézte az emléket.



A volt politikus Nyári Károlyékkal is baráti viszonyt ápol. „Ez a család szerves része az életemnek. Az egyik rendezvényünkön énekeltünk is együtt Karcsival. Szegény csak kényszeredetten mosolygott, amikor meghallotta a csodás hangomat. Mindig mondom neki: ’Barátom, neked egy szerencséd van, nem a hangod, nem a tehetséged, hanem hogy félreismert a feleséged, és hozzád ment.’” – osztotta meg Schmuck Andor, aki eddig két alkalommal állt oltár elé, de bevallotta, a válásaira szívesebben emlékszik vissza, mint az esküvőire.

„Az első válásom előtt felhívtam a bírónőt, megkérdeztem, tarthatunk-e egy hasonló ceremóniát a bíróságon, mint a házasságkötéskor. Azt mondta, nem. Megkértem egy barátomat, vezényelje ki a szimfonikusokat a bíróság elé. Amint kimondták a válást, rákezdett a 40 fős zenekar. A bírónő sírva fakadt örömében, azt mondta, ilyet még nem látott. Szerintem azóta is emlegetik” – idézte fel az egyik, valóban emlékezetes alkalmat az expolitikus. Kudarcai ellenére, Schmuck Andor továbbra is bízik abban, hogy az élet számára is tartogatja az igazit.

„Eddig olyan voltam a párkapcsolatok terén, mint egy reptér. Leszállt hozzám a repülő, rendbe hoztam, feltankoltam, aztán mindegyik tovaszállt. Szeretnék már egy olyan gépet is, amit betolhatok a garázsba, és nem kell attól félnem, mikor indul útnak újra” – fogalmazott Schmuck, ismét visszakanyarodva a Reptérhez.

A közszereplő abban is teljesen biztos, hogy ezt a „repülőgépet” nem a moziban fogja megtalálni. „Azt hiszem, a mozi az egyik legrosszabb randihelyszín a világon, még beszélgetni sem lehet” – véleményezett a volt baloldali politikus.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet