Eliza, akinek lánya egy ritka rendellenességgel született, arra kéri az embereket, tanúsítsanak nagyobb empátiát a különleges gyerekek irányában, és ne diszkriminálják őket a fizikai megjelenésük miatt. Neki és kislányának ugyanis pontosan ezzel kellett szembesülnie.
A nő őszintén beszélt a tapasztalatairól, miután lánya születésekor elutasítást, megkülönböztetést és csalódást tapasztalt. Számára ez volt élete legboldogabb pillanata, de mások számára „kellemetlen” meglepetés volt.
Eliza J., akinek a kislánya egy ritka rendellenességgel született, úgy döntött, kiáll önmagáért és minden édesanyáért, akinek szembesülnie kellett azzal, milyen érzés magányos anyának lenni, ha a dolgok nem alakulnak „tökéletesen”. Ez a szomorú valóság, ami több ezer nő életét keseríti meg.
A Love What Matters-nek adott interjújában Eliza elmesélte, hogy mindig is gyereket szeretett volna, és a férje is osztozott vele ebben az álomban. Ezért, amikor végül teherbe esett, kimondhatatlanul boldog volt, és élvezte a terhesség minden egyes pillanatát.
A terhesség hónapjaiban nemcsak ő, de a családja és a barátai is izgatottan várták a kislánya születését, és már azt is tudták, hogy a Bella nevet kapja majd.
Mindenki azt találgatta, vajon kire fog hasonlítani a baba, de amikor Bella végre megérkezett, a helyzet egyik pillanatról a másikra nagyon megváltozott.
Elizának a vártnál egy hónappal korábban elfolyt a magzatvize, és ez aggasztotta, mert még nem állt egészen készen a baba érkezésére. Bement a kórházba, de miközben vajúdott, furcsa dolgok kezdtek történni körülötte, és észrevette, hogy az orvosok sokat beszélgetnek egymás közt.
12 órába telt, mire Bella végre a világra jött. Amikor először meglátta, észrevette, hogy a lánya nagyon kicsi, és a fülének furcsa formája van, mintha behajtották volna, de ezt normálisnak gondolta, mivel hallotta, hogy a gyerekek „ráncosan” születnek.
Már azelőtt is nagyon izgatott volt, hogy megpillantotta volna a lányát, de a körülötte állók tekintete nem izgalomról árulkodott. Az újdonsült anyukának senki nem gratulált, még a férje sem, akinek az arcán ijedtség tükröződött.
Többen is bementek a szobába, hogy megnézzék az újszülöttet, de senki nem szólt egy szót sem, amíg az orvosok úgy nem döntöttek, hogy a babának speciális gondoskodásra van szüksége. Eliza abban a pillanatban kérte, hogy megnézhesse a lányát, és eluralkodtak rajta az érzések. Bár látta, hogy a baba egy kicsit más, ő csak szeretetet és törődést akart neki adni.
Végül, számos orvosi beavatkozást követően, a kis Bellánál Treacher Collins-szindrómát diagnosztizáltak. Ez egy ritka, örökölt genetikai rendellenesség, amely megakadályozza az arc egyes csontjainak és szöveteinek kialakulását, ezért a betegek már életük nagyon korai szakaszában több műtétre szorulnak.
Eliza és a férje is minden nap számos erőfeszítést tesznek, hogy a lehető legjobb életet biztosítsák a lányuknak, és az édesanya másokat is arra kér, hogy legyenek elfogadóbbak mind a speciális igényű gyerekekkel, mind a szüleikkel. Véleménye szerint így sok ember élete válhatna sokkal könnyebbé.
