KezdőlapBulvárShannen Doherty "még 3-5 évnyi" életben reménykedik a rák elleni küzdelemben: "Végül...

Shannen Doherty „még 3-5 évnyi” életben reménykedik a rák elleni küzdelemben: „Végül lesz gyógymód”

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Bár Shannen Doherty az utóbbi időben kétségtelenül sötét napokat élt át, soha nem adta fel a küzdelmet. Az 52 éves színésznő nemrég a legújabb kezelési tervéről beszélt, és azt mondta, még legalább három-öt évet remélnek nyerni ezzel.

A Bűbájos boszorkák egykori sztárjánál először 2015-ben diagnosztizáltak mellrákot, de két évvel később, 2017-ben remisszióba került. 2020-ban azonban a betegség visszatért, és ezúttal negyedik stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nála.

Shannen Doherty 2020-ban jelentette be, hogy a mellrák, amit korábban egyszer már legyőzött, visszatért, 2023-ban pedig újabb frissítést tett közzé, és elmondta, hogy a rák átterjedt az agyára és a csontjaira.

Súlyosbodott Shannen Doherty állapota, már a csontjaira is átterjedt a rák: "Nem akarok meghalni"
Fotó: Instagram

Ezenkívül a magánéletében is nehéz időszakon ment keresztül. 11 év után elvált harmadik férjétől, Kurt Iswarienkótól, miután nem sokkal egy agyműtét előtt megtudta, hogy a férfinak két éve viszonya van.

„Korán reggel mentem be a műtétre, azután, hogy megtudtam, a házasságomnak lényegében vége van, a férjemnek két éve viszonya van” – mondta a színésznő.

„Nem tudtam úgy bemenni a műtőbe, hogy ő is ott legyen, pedig ott akart lenni. Annyira elárulva éreztem magamat” – tette hozzá.



A Beverly Hills 90210 sztárja a diagnózis pillanatától kezdve igyekezett megőrizni a hitét, és még mindig elszántan küzd a betegség ellen. „Let’s Be Clear With Shannen Doherty” című podcastja legújabb részében Doherty arról beszélt, hogy jelenlegi célja még három-öt évig kitartani az elérhető kezelésekkel.

Shannen Doherty szerint ez okozhatta rákbetegségét: "Sok más nőt ismertem, aki emiatt lett mellrákos"
Az énekesnő évek óta rákkal küzd

„Dr. Piro és én arról beszélgetünk, hogy csak még három-öt évet kell kihúznunk, és akkor jön a T-sejtes terápia, vagy valami más, ami sokkal több lehetőséget ad majd” – magyarázta a színésznő.

„Aztán újabb öt év múlva egy egész sor más lehetőség áll majd rendelkezésre, és újabb öt év múlva már elérhető lesz a gyógymód” – tette hozzá.

Doherty onkológusa, Dr. Lawrence Piro pedig a lovagláshoz hasonlította a kezeléseket. „Minden lovon addig próbálsz lovagolni, amíg lehetséges, aztán a következő ló nyergében maradsz, amíg lehetséges” – mondta.

„Azért maradok ezeknek a lovaknak a nyergében, hogy eljuthassak az újabb, váltáslovakhoz” – egészítette ki a hasonlatot Doherty.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet