Soha nem hallott történetet osztott meg magáról a Propagandában Kulka János és Lang Györgyi.
Kulka János volt a Propaganda adásának új interjúalanya, ahol olyan dologról beszéltek barátjával, Lang Györgyivel, amiről eddig soha nem hallhattunk. Kiderült, hogy amikor fiatalok voltak az énekesnő gyereket várt a színésztől.
Lang Györgyi és Kulka János még Szegeden ismerkedtek meg, majd a főiskolán egy osztályba kerültek. Ekkor alakult ki közöttük vonzalom, ám szerelmi kapcsolatuk zátonyra futott, a barátság viszont megmaradt.
A főiskola után is együtt folytatták, ám a kapcsolatuknak Kulka János hamar véget vetett.
„Úgy éreztem, hogy a mi kapcsolatunk elképesztően csodálatos, mindjárt megkéri a kezemet. Este hazamentünk a színházból és azt mondta: »Ugye, már milyen rossz ez a kapcsolat? Én inkább elköltöznék.« Tehát ilyen jól éreztem” – mondta Lang Györgyi, aki egy évig ki volt borulva a színész miatt.
„Szörnyű volt, terhes voltál” – mondta Kulka János, az apa természetesen ő volt.
„Lenne egy kövér, szőrös, széles szemöldökű, undok kislányunk” – tette hozzá Lang Györgyi.
„Szégyellem magam” – mondta Kulka János, de az énekesnő szerint ezen nincs mit szégyellni.