Stahl Judit Kadarkai Endre vendége volt a Hallgatlak – Jótanácsok az élethez című műsorban, ahol többek között a szüleivel való kapcsolatáról, gyerekkorin traumáiról is beszélt.
A műsorvezető beszélt például az édesanyjával való kapcsolatáról is. „Elég nehéz édesanyám volt/van. Sok mindent kaptam, ami pozitív, és sok mindent, ami negatív. Voltak rendkívül helytelen döntései, amikről már ő is tudja, hogy rendkívül helytelenek. Ezek biztos, hogy nagyon mélyen érintettek engem, és biztos vagyok benne, hogy soha többet nem követné el, ahogy látom, hogy nem követi el az unokáival, ezért gondolom, hogy ezeket bánja” – mondta, hozzátéve ugyanakkor, hogy az édesanyja a kemény munkára és a céltudatosságra is megtanította.
Azt is elmondta, hogy a szülei nagyon különböző karakterek voltak. „Az apukám matematikaprofesszor volt, tehát nagyon elméleti ember, ezért két nagyon eltérő karakterű szülőm volt. A praktikus, a földön álló az az anyu, az apu meg rendkívül bölcs.”
Azt, hogy egyszerre végezte a főiskolát és a cukrászképzőt, elmondása szerint az édesapjának köszönheti, aki arra kérte a rendezői szak mellé találjon magának egy igazi szakmát is, mivel úgy gondolta, ezzel a diplomával nem mehet sokra.
Stahl Judit édesapja elvesztéséről is megnyílt. „Az apu betegségénél láttam azt, hogy lehet lefogyni, elfogyni. Ha látsz ilyet, megváltozik a véleményed a testről. Hatvankilenc éves volt, amikor elment, meghalt. Úgy ment el, hogy tudta, meg fog halni, és fél évet várt rá. Fél évig volt az az állapot, amikor mondták, hogy beteg, és nem tudják megmenteni. Kérdezte, hogy akkor ő most mit csináljon? Feküdjön le, és várja, míg meghal?”
„Minden délután, este ott voltam nála, aztán összecsuklottam. Ha valamiben jó vagyok, akkor az az, hogy ha baj van, ott legyek. Amikor apu elment, három évig sikítva ébredtem, nem volt jó mellettem aludni” – emlékezett vissza.
Arról is beszélt, hogy a szülei mindig büszkék voltak rá, és inkább ő maga volt az, aki nem volt elégedett saját magával. Ezen a téren el is ismerte, hogy sokat kellett tanulnia.
„Nagyon nehéz azt megtanulni, hogy visszamenjek ahhoz a kislányhoz, aki én voltam egykor, és megtanuljam szeretgetni és megvigasztalni az összes szomorúsága és szorongása kapcsán” – mondta. Arra a kérdésre, hogy min szorongott, felhozott egy példát a gyerekkorából.
„Négyéves koromtól hagytak úgy otthon engem a szüleim egyedül, hogy elmentek este, és rám zárták az ajtót, és azt mondták, hogy egy ilyen okos kislány tudja, nincs mitől félni. Na most akkor ezek szerint én buta voltam, mert rettegtem” – idézte fel, hozzátéve, hogy ezt később meg is beszélte az édesanyjával, hiszen az ő családjukban mindent megbeszélnek, „kiüvöltenek”, és semmit nem söpörnek a szőnyeg alá.
