Amikor Szabó Ádám és az RTL Klub stábja begurult a családi ház kertjébe, Ádámot Vastag Csaba, Ádám managere és énektanára, Éliás Gyula valamint teljes családja fogadta otthon.
Még testvérei is hamarabb eljöttek az iskolából. Előkerül a harmonika, tanár és tanítványa együtt kezdenek bele az éneklésbe, amelybe a családtagok is beszállnak. Csabának és Ádámnak nemcsak közös managere van, de évek óta nagyon jó barátok.
Az X-Faktor énekese nem bánta meg, hogy jelentkezett az X-Faktorba:
„Megérte jelentkezni. Az X-Faktorban nekem a legelső elképzelés az volt, hogy a 12-be jutás, utána pedig a legjobb 6 közé jutás és, bevallom őszintén utána nem is gondolkoztam, mert ez volt nekem a legfontosabb.” – nyilatkozta Szabó Ádám.
Ádám még szeptemberben jelentette be, hogy szakított barátnőjével, az X-Faktor háttértáncosával, Nikivel. A sors fintora, hogy ezután számtalan közös próbán vettek részt, illetve Niki sokszor ott táncolt Ádám mögött a színpadon. A fiú azt mondta, hogy a verseny során újra közelebb kerültek egymáshoz, nincsen lehetetlen, bármi megtörténhet, talán újra egymásra találnak.