A hirtelen jött népszerűség, ami az X-Faktor fiúcsapatát is elérte, nem tett jót a banda szőke énekesének, ezért hét együtt töltött hónap után Patocska Olivér és barátnője Ági elengedték egymást és külön utakon folytatják életüket.

A fiúk körül feltűnő fiatal tinilányok jelenlétét egyre nehezebben viselte Olivér barátnője, sokat veszekedtek is emiatt, pont akkor, mikor együtt tölthettek volna némi időt. Olivér szerint nagyon szerették egymást, de nem sikerült ezen túllépniük. Voltaképpen már akkor kissé megromlott kettejük viszonya, mikor kiderült, hogy a fiúk bekerültek az élő showba.
A lány nagyon féltette Olivért, hogy elkapja ez a pálya, és vele nem tud majd foglalkozni, egyszerűen elfogja felejteni őt.
– Végül pontosan ez vert éket közénk – mondta Olivér. Kapcsolatuk igazán csak akkor működött nagyszerűen, mikor el tudták felejteni a műsort, az ezzel járó teendőket, és csak magukra, illetve egymásra figyeltek.
Nincs könnyű időszakon túl Olivér, hiszen különválást megelőzően is nagy háború dúlt a lelkében, még egy dal is születőben van, ami természetesen a szakításról szól. A döntést végül a fiú hozta meg, hiszen szerinte ez így mindenkinek jobb lesz, elmondása szerint inkább szenvedjenek egy-két hónapot még, mint hogy tovább gyötörjék egymást.