Taylor Swift február 9-én, vasárnap részt vett a Super Bowlon, az amerikaifutball-bajnokság, az NFL döntőjén, ahol kedvese, Travis Kelce is pályára lépett, de a csapata, a Kansas City Chiefs kikapott, így a döntő a Philadelphia Eagles fölényes győzelmével zárult.
Az énekesnő számára azonban nem is ez volt a legmegrázóbb, hanem az a tény, hogy amikor őt mutatták a kivetítőn a nézők soraiban, a közönség jól hallhatóan kifütyülte. A reakciójából egyértelműen látható volt, hogy nem számított ilyen negatív fogadtatásra, és nem is egészen értette, mi történik.
Swift reakcióját egy szájról olvasó specialista elemezte a Daily Mailnek, aki szerint az énekesnő azt kérdezte a mellette ülő barátnőjétől: „Mi történik?”
Nem csoda, hogy a 35 éves sztárt meglepte az ellenséges reakció, hiszen Swift a világ egyik legsikeresebb popénekesnője, akinek a rajongói rendszerint megőrülnek, ha láthatják. Csakhogy a Super Bowl közönségében úgy tűnt, eleve többségben voltak az ellenfél csapatának szurkolói, így már érthetőbb a heves reakció, még ha az énekesnőt váratlanul is érte.
Donald Trump sem tudott szó nélkül elmenni a történtek felett, az amerikai elnök ugyanis köztudottan nem kedveli a nyíltan demokrata énekesnőt, és szóvá is tette a z esetet a közösségi médiában.
„Az egyetlen, akinek rosszabb estéje volt, mint a Kansas City Chiefsnek, az Taylor Swift. Ki lett fütyülve a stadionból. A MAGA nem felejt!” – írta Trump, akit azonban hangosan ünnepelt a tömeg.
Swift rajongói és barátai természetesen a védelmére keltek, és többek között Serena Williams is megosztott egy támogató üzenetet az X-en: „Szeretlek, @taylorswift13, ne hallgass ezekre a füttyszavakra!” – írta az egykori teniszező.