Tiger Woods vasárnap a közösségi médiában megerősítette, hogy romantikus kapcsolatban áll Vanessa Trump-pal, Donald Trump Jr. volt feleségével – számolt be róla az AFP.
A magánéletéről híresen zárkózott, többszörös golfbajnok a X-en közzétett szokatlan bejegyzésében osztotta meg a hírt, amelyet két közös fotó is kísért.
„Szerelem lebeg a levegőben, és az élet jobb veled az oldalamon” – írta Tiger Woods a posztban.
Ezzel a kijelentéssel Woods gyakorlatilag megerősítette azokat a pletykákat, amelyek már hetek óta keringtek a bulvársajtóban.
Vanessa Trump, aki 13 év házasság után 2018-ban vált el Donald Trump Jr.-tól, szintén megosztott egy közös fotót Tiger Woodsszal az Instagram-oldalán, ezzel nyilvánosan is vállalva a kapcsolatukat.
Az AFP megjegyezte, hogy ez a fajta nyilvános bejelentés korábban elképzelhetetlen lett volna Tiger Woods részéről, aki híres volt a magánélete szigorú védelméről – olyannyira, hogy még jachtját is „Privacy” névre keresztelte át.
A golfozó magánélete 2009-ben került reflektorfénybe, amikor a bulvársajtó feltárta számos félrelépését és szerelmi viszonyát. A botrány következményeként véget ért házassága a svéd modelllel, Elin Nordegrennel, akivel két közös gyermekük született.
Tiger Woods, akit Donald Trump 2019-ben kitüntetett, és aki 2023 februárjában részt vett egy Fehér Házban tartott fogadáson, most úgy tűnik, új fejezetet nyitott a magánéletében.