Tilla a TV2 Titkok Ramónával című műsor vendége volt, ahol bepillantást engedett a magánéletébe, és többek között az alkohollal való viszonyáról is beszélt. Azt mondja, „abszolút alkoholistának” tartja magát, ezért nyolc éve úgy döntött, hogy nem iszik többet, és ehhez a döntéshez azóta is tartja magát.
Tilla korábban sem titkolta alkoholproblémáit, és nem ez volt az első alkalom, hogy beszélt azokról, ahogy arra a műsorvezető, Lékai-Kiss Ramóna is utalt, amikor szóba hozta a témát.
Till Attila azt mondja, körülbelül 15 éves korában vált az élete részévé az alkohol, és gyorsan rá is szokott a rendszeres italfogyasztásra.
„Mindig nagyon sokat ittam, nagyon lángot kaptam” – mondta a műsorvezető, hozzátéve, hogy már alapvetően is energikus természetnek tartja magát, az alkohol pedig még jobban felpörgette.
Arra a kérdésre, hogy vajon hiánypótlásnak érezte-e az alkoholfogyasztást, valamilyen reakciónak valamire, azt felelte, hogy nem tudja pontosan a választ.
„Ezzel én sokat foglalkoztam, és nem tudtam teljesen megfejteni” – fogalmazott.
Természetesen van egy genetikai késztetés is, de ennél jóval összetettebb kérdésről van szó, ami több elemből tevődik össze. Ami az alkoholmentességet illeti, Tilla azt mondja, nyolc éve egyáltalán nem iszik.
„Én abszolút alkoholista vagyok, csak az a lényeg, hogy egyáltalán nem iszom. Nem ivó alkoholista vagyok. Nyolc éve egyáltalán nem iszom, az én életemre ez lett a megoldás” – mondta Tilla.
Azt is elmondta, hogy bármilyen függősség esetében fontos kimondani ezt a tényt, de ez nagyon nehéz, ráadásul sokszor a családtagok, barátok is inkább az ellenkezőjére bíztatnak.
„Nem könnyű bevallani. Nagyon nehéz kimondani, és nagyon érdekes, hogy ha függő vagy, vagy szerhasználó, vagy bármi, nagyon sokáig a környezeted is azt akarja, hogy ezt ne mondd ki és ne beszélj róla nagyon sokat nyíltan, mert ciki” – magyarázta.
Tilla azonban elengedhetetlennek tartja ezt a lépést, bármennyire nehéz is, sőt, legújabb játékfilmjében is foglalkozik a témával, és azt mondja ez számára olyan volt, mint egy terápia lezárása, annak ellenére, hogy a filmben nem a saját történetét mutatja be, de egyértelműen abból merített.
„A következő játékfilmem az tulajdonképpen ennek az utamnak, ennek az alkoholhoz való viszonyomnak egy fontos állomása és egy lezárása” – mondta.
Nézd meg a teljes interjút az alábbi videóban!