Tóth Gabi és Krausz Gábor válása már annak idején is nagy port kavart, most pedig ismét kiéleződött közöttük a konfliktus, miután Krausz Gábor Lékai-Kiss Ramóna vendégeként a TV2 Titkok Ramónával című műsorában hűtlenséggel vádolta volt feleségét, amire az énekesnő érzelmesen reagált, és tagadta a vádakat.
Tóth Gabi toxikusnak nevezet a házasságukat, és azt mondta, végül kénytelen volt kilépni abból, annak ellenére, hogy sokáig próbálta megmenteni a kapcsolatukat. Szerinte a sztárséf képtelen elfogadni, hogy elhagyta, és ezért bünteti őt, lejárató hadjáratot folytatva ellene.
„Gábor teljesen elmagányosított engem, mindenkit ellenem fordított, még a barátaimat is. Mindig pontosan tudta, hol okozza a legnagyobb fájdalmat” – mondta az énekesnő, hozzátéve, hogy szerinte nem normális, amit a volt férje csinál.
„Ő meg közben minden lépésemről tud, ami számomra ijesztő: pontosan tisztában van vele, mikor milyen felkérést kapok, milyen interjúra megyek, és szervezkedik ellenem. Nem hiszem, hogy egy boldog, kiegyensúlyozott ember ennyi idő múltán foglalkozna ezzel. És persze hogy megkérdezik: miért beszélek erről, miért reagálok még, miért teregetem ezt ki? Nem én akartam ezt, hanem megint ilyen helyzetbe kényszerítettek, hogy meg kelljen védenem magam.”
Ugyanakkor arról is beszélt, mennyire tönkrement lelkileg és mentálisan. „A női önbecsülésem teljesen porba lett tiporva, rohamaim voltak, volt, hogy egy héten háromszor vitt el a mentő.”
Azt is elmondta, hogy úgy érzi, Krausz Gábor még mindig próbálja félelemben tartani őt.
„Felkészültem, tudom, hogy mi vár rám, mert ő mindent megtesz majd, hogy tovább rontson a helyzetemen. Nem tagadom, félek. Egy-egy hasonló helyzetben ilyen üzeneteket küld a mai napig: Készülj a következményekre. Folyamatosan azt akarja éreztetni velem, hogy még mindig valamitől rettegnem kell. Közben pedig ő tűnik fel áldozatszerepben” – mondta az énekesnő.
Ami az exférje Titkok Ramónával című műsorban való szereplését illeti, Gabi a csatornát is megvádolta, és azt mondta, szerinte méltatlanul bántak vele.
„A TV2-ben pontosan tudtak mindenről. Annak idején, amikor én szerepeltem Kiss Ramóna műsorában, egy kikötéssel vállaltam: az exférjem nem lesz benne a műsorban. Elmeséltem, hogy milyen mérgező, megaláztatottsággal teli kapcsolat volt a miénk, hogy félelemben tart, és hogy ezért ez számomra nagyon kényes helyzet, és nagyon nagy gondossággal kell kezelni. Mégis meghívták Gábort, és még csak nem is szóltak róla nekem, ráadásul úgy tettek, mintha nem tudnának arról, mi folyik a háttérben, hogyan próbál engem félelemben tartani az exem. Hiába szerepeltem a csatorna több műsorában, úgy érzem, egyszerűen méltatlanul bántak velem, simán feláldoztak, odadobtak, mint egy rongyot” – nyilatkozta az énekesnő a Best magazinnak.