Vasárnap este a Vundersőn és Zuperszexi talks-show legújabb kiadásának egyik meghívottja Tóth Gabi volt, aki meglepő kijelentést tett arra vonatkozóan, hogy ki nyerheti idén meg a tehetségkutató műsort. Az X-Faktor egyetlen női mentora szerint csak is a fiúk táborából kerülhet ki a győztes.

A műsorban az énekesnő arról beszélt, hogy ő biztosan nem tudná megnyerni a versenyt, mivel lány, majd gyorsan meg is magyarázta hirtelen tett kijelentését azzal, hogy a lányokra nem igazán szavaznak a nézők. Ezt mondjuk alátámasztja a vasárnapi műsor is, amikor Alföldi Róbert két mentoráltja, a lányok táborába tartozó Eckert Anikó és Batánovics Lili párbajozott, mivel rájuk érkezett a legkevesebb nézői voks.
Lilit egyébként nagyon megviselte a párbaj, órákig zokogott, és senkinek nem kívánja, hogy saját csapattársával kelljen harcoljon. Tóth Gabi később azt nyilatkozta, hogy kijelentésének hátterében az állt, hogy eddig mind férfi énekeseknek sikerült győzedelmeskedniük, viszont nem gondolja, hogy ez most előnyt jelentene, mivel a mezőny nagyon erős és bármi megtörténhet még.
Nézd meg az X-Faktor videóit ITT.
Schiwert-Takács László, a műsor kreatív főszerkesztője szerint egyáltalán nem lehetetlen, hogy idén esetleg egy női versenyző kaphassa meg a milliós fődíjat, hiszen tavaly Oláh Gergő kevés szavazattal kapott csak többet Antal Timinél, és a harmadik helyen is lány végzett, Csobot Adél állhatott fel a képzeletbeli dobogó harmadik lépcsőfokára. Vagy a második széria második helyezettje is nő lett, mégpedig Muri Enikő. A kreatív főszerkesztő szerint alaptalan, amit Tóth Gabi állított, hiszen szerint az énekesnő igenis megtudná nyerni az X-Faktort.