A Spektrum Home televízió Green Team nevű kertészcsapata a héten Kovács Lázárnál, azaz Lázár Chefnél garázdálkodik és teszi próbára a népszerű szakács fűszerismeretét. Lázár a vakteszten jól szerepelt, azonban a felkészültsége hiányosnak bizonyult. No nem a fűszerek és a konyhakerti növények terén, hanem a Green Team humorát illetően!
A Green Team a legjobb kerti banda, tudjuk meg a műsor vicces főcímzenéjéből, melynek szövege is árulkodik a csapat humoráról. És bizony ezt a humort Kovács Lázár sem úszta meg keserű pillanatok nélkül, mindezek ellenére a szakács azonban jól vette az akadályokat. A forgatáson ugyanis Lázárnak egy vaktesztben kellett rész vennie, amikor is bekötött szemmel az illatáról, és ízéről kellett felismernie öt fűszernövényt. Az első négy fűszert a séf gond nélkül kitalálta, de az ötödiknél meglehetősen zavarba jött. Szagolgatta, ízlelgette, mialatt a Green Team házigazdái, McMenemy Márk és Klementisz Ágnes épp feltörő nevetésüket igyekeztek magukba fojtani. Lázár kezébe ugyanis egy zsenge fenyőcsemetét adtak ötödikként, melynek az illata még csak hagyján, de a bekötött szemű fenyőlevelet rágcsáló szakács látványa, tanácstalansága és az ízre reagált arckifejezése megismételhetetlen pillanatokat eredményezett.
Lázár Chefet egyébként a Green Team csapata egy kőből épített fűszerspirállal örvendeztette meg, melybe rengeteg féle aromában gazdag növényt ültettek. A kerti építmény Lázár terasza elé került, azzal a céllal, hogy amikor a séf a saját konyhájában alkot, mindössze néhány lépésnyi távolságból be tudja szerezni az illatos növényeket. A kis fűszerkertbe olyan különleges növények is kerültek, amelyeket Lázár már régóta szeretett volna kipróbálni, most azonban ez is teljesülhet.
Green Team minden hétköznap 17:00-től a Spektrum Home csatornán!