A Farm VIP 5. évada történelmet írt: ez volt az első alkalom, hogy a népszerű vidéki reality tavasszal került képernyőre. A TV2 műsora Demcsák Zsuzsa műsorvezetésével március 9-én, vasárnap indult, és ezt követően hétköznap esténként volt látható a csatornán. A 29 részes évad nemrég véget ért, méghozzá egy elképesztően izgalmas döntővel.
Az idei szezonban összesen 17 híresség mérte össze erejét a farmélet kihívásaiban. Közülük 16-an az első adástól kezdve, egy játékos később csatlakozott, míg egy korábban kiesett versenyzőt visszahívtak a játékba. A fináléba végül csak ketten jutottak el: Horváth Gréta és Nagy Zsolt Leo.
A döntő minden eddiginél feszült és kiélezett volt, amit a nézők is élőben követhettek végig. Már az első feladat, egy kirakós játék is komoly kihívás elé állította a versenyzőket.
Mindkét döntős mellé egy-egy korábbi csapattárs csatlakozott segítségként, így nemcsak a fizikai, de a mentális erő is szerepet kapott a játékban. Gréta remekül kezdett, és gyorsan előnyre tett szert, azonban a küzdelem ezzel még korántsem dőlt el.
Leo eleinte hátrányban volt, Gréta a második feladatban is gyorsabbnak, ügyesebbnek bizonyult, ellenfele pedig kezdett elbizonytalanodni. A harmadik próbatételnél azonban fordult a kocka – Leo ledolgozta hátrányát, és átvette a vezetést. A végső összecsapás szinte folyamatosan egyenlő erőviszonyokat mutatott, a versenyzők fej fej mellett haladtak.
A finálé végén azonban Leo diadalmaskodott, így ő lett a Farm VIP 5. évadának győztese, egyben a legújabb Farm VIP bajnok. A győzelmével óriási pénzjutalmat is hazavihetett.
Bár Gréta nem tudta legyőzni ellenfelét, teljesítménye így is kiemelkedő volt. Ezúttal sem született női győztes a műsor történetében, ám kétségtelen, hogy Horváth Gréta minden idők egyik legerősebb női versenyzője volt a Farm VIP-ban.