KezdőlapBulvárVisszatér a Kész átverés az RTL-re, ő lesz a műsorvezetője

Visszatér a Kész átverés az RTL-re, ő lesz a műsorvezetője

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

Az RTL hivatalosan is bejelentette, hogy a Kész átverés című műsor visszatér a képernyőkre, ezúttal Istenes Bence vezetésével.

A Kész átverés korábbi ikonikus műsorvezetői, Jáksó László és Sebestyén Balázs után most Istenes Bence is kipróbálhatja magát ebben a szerepkörben, amire elmondása szerint már régóta vágyott.

Az RTL azzal érvelt a műsor újraindításával kapcsolatban, hogy a közösségi médiában mind a mai napig rendkívül népszerűek a műsor elérhető részletei.

„Nagy kedvencünk ez a műsor, évekkel ezelőtt, amikor készítettük, igazi csapatmunka zajlott, ami most is jellemzi majd az alkotói munkát” – fogalmazott Verebély Marcell, az RTL kreatív vezetője.

Ugyanakkor nem Istenes Bence az egyetlen új arc, aki feltűnik majd a műsorban, a Bruno x Spacc formációból ismert Pető Brúnó segít majd megvalósítani az átveréseket.

„Prank show évek óta nincs Magyarországon, lényegében a Kész átverés volt az utolsó. A Creator TV létrehozásakor már tudtunk, hogy szeretnénk egy ilyet. Adta magát a helyzet, hogy miért ne csináljuk közösen az RTL-lel” – mondta a műsor újraélesztésével kapcsolatban Herman Péter, a műsort gyártó Creator TV kreatív producere.



Az egyes részek a Creator TV YouTube csatornáján is elérhetőek lesznek, miután adásba kerültek az RTL-en.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet