Nem kellett sokat gondolkoznia a nyugdíjba vonuló dallasi Dale Irby testneveléstanárnak, hogy milyen ruhát vegyen fel minden esztendőben az évkönyvbeli fotózás alkalmából. Negyven éven keresztül ugyanazt az unalmasnak mondható összeállítást viselte, végül tudatosan, vagy akaratán kívül, de stílusikonná vált.
A poliészter ingre rávett kávébarna szvetter mellett mindössze csak a szemüvegforma változott az évek során, ha végig nézzük a fényképeket. 1974-ben Dale Irby már szégyellte, hogy másodjára is ugyanabba a szerelésben bújik bele, de a felesége győzködésére a harmadik évben is ugyanabba a ruházatba állt fényképezőgép elé, és innen nem volt megállás, többé már nem akart véget vetni a különleges hagyománynak.
A nyuzrum tumblr-jének köszönhetjük a felfedezést, a hírről az amerikai média is több anyagban foglalkozott, mint kiderült, a hétköznapokban Irby azért lazábban, testnevelő tanárhoz „méltóan”, sportosabban öltözködött. Összesen negyven darab felvétel készült róla, mindössze a korosodást, illetve a szemüvegdizájn változását figyelhetjük meg, még a hajviselete is ugyanolyan a pedagógusnak.