KezdőlapBulvárÚjra kellett éleszteni a Republic énekesét!

Újra kellett éleszteni a Republic énekesét!

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

cipo

Pénteken került kórházba Bódi László Cipő, a Republic frontembere, akit szívritmuszavar lépett fel nála, így elvesztette eszméletét. Az énekes keringése leállt, ezért újra kellett éleszteni, írja a Blikk.

– Cipő még mindig mélyaltatásban fekszik az intenzív osztályon, miután újra kellett éleszteni, mert leállt a keringése – nyilatkozta a Republic menedzsere, Abella Miklós a bulvárlapnak.

– A következő pár napban az orvosok sem tudnak többet tenni. Infúziót kap, az állapotától függ, hogy mikor ébresztik fel. A mostani álláspont szerint csütörtökig várnunk kell – tette hozzá a menedzser.

Cipő gyerekkora óta küzd szívnagyobbodással, azonban négy évvel ezelőtt kezdődtek a komolyabb problémák.

2009-ben Cipőnek egy sztentet ültettek be a szívébe, miután egy zenekari próbán rosszul lett, és kórházba kellett szállítani, ahol szívizomgyengeséget, kisebb infarktust és koszorúérbetegséget állapítottak meg nála. Most nincs szó infarktusról, Cipő jelenlegi állapotát a szívritmuszavar okozta, ezért került kórházba.



A zenekar és a rajongók is nagyon aggódnak a Republic együttes frontemberéért. A zenekar Cipő váratlan szívproblémája miatt a legközelebbi koncertjeit most már biztosan elhalasztja, de a február 24-i közönségtalálkozót szeretnék megtartani.

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet