Lehetne akár bűvésztrükk is, de nem az: Ungár Anikó túl van már a hetvenen, mégis irigylésre méltó az alakja. A világhírű magyar bűvész és előadóművésznő a Just Clear Award gálán mesélt az életmódjáról és arról, hogyan sikerül neki ebben az életszakaszban is megőriznie a vonalait. Bár több szabályt követ, az egyik alapmottója: úgy állj fel az asztaltól, hogy még tudnál enni.
Anikó számára a tudatosság és az önfegyelem a kulcsa annak, hogy a változókorban is karcsú maradhasson. „Fegyelmezett embernek tartom magam a szó legnemesebb értelmében, és ezt a fajta fegyelmezettséget a munkám is megkövetelte, hiszen mindig készen kellett állnom a színpadra. Talán ez indított el azon az úton, hogy rendszeresen tornázzak, eddzek és fitten tartsam magam, ami a korral egyre nagyobb hangsúlyt kapott az életemben” – osztotta meg a gálán Ungár Anikó.
A bűvésznő azt is elárulta, milyen elveket követ a táplálkozásban.
„Nagyjából 20-25 évvel ezelőtt kiiktattam az életemből a húst, ami nem feltétlenül tudatos döntés volt, egyszerűen csak egy idő után már nem vágytam rá. Most ott tartok, hogy kizárólag halhúst fogyasztok. Ezenkívül mindig figyelek arra, hogy soha ne egyem tele magam. Van egy mottóm, amit az édesanyámtól tanultam: úgy kell felállni az étkezőasztaltól, hogy még tudnál enni. Ehhez tartom magam, inkább többször eszem keveset, és figyelek a testem jelzéseire. A sportra is nagy hangsúlyt fektetek, heti két-három alkalommal járok e-fitneszre, ami tökéletes arra, hogy meglegyen az állóképességem és formában tartsam magamat. Csak javasolni tudom a 60 év felettieknek ezt a mozgásformát” – magyarázta Anikó.
A bűvésznő hozzátette, az egészséges és kiegyensúlyozott táplálkozás családi szinten fenntartott szokásuk. Amikor főz, és bizony gyakran megteszi, akkor is gondosan odafigyel arra, hogy mi kerüljön a fazékba.
„Én főzök otthon, ami számomra a világ legtermészetesebb dolga, hiszen a konyha az a hely, ahol az ember örömet tud szerezni a családjának. Igyekszem egészségtudatosan elkészíteni az ételeket, tehát kevés zsírt, olajat használok, s mindig szem előtt tartom a férjem igényeit is” – fejtette ki Ungár Anikó.
Az előadóművész egyébként már húsz éve él boldog házasságban. Ezzel kapcsolatban Anikó megjegyezte: „Nem szoktunk évfordulókat ünnepelni, ilyen szempontból nem vagyunk rituálisak, viszont nagyon szeretünk utazni: minden évben ellátogatunk valahova, amit egyébként már idén is megtettünk”.
