A technológiai fejlődés úgy néz ki határtalan és megállíthatatlan. Természetesen mindenhez csak az anyagi forrásokat kell előteremteni.
Egy Floridában működő cég azonban nem volt kishitű, mikor azzal a tervvel rukkolt elő, hogy építsenek egy óriáshajót, ami tulajdonképpen akkora lenne, hogy Zalaegerszeg majdnem teljes lakossága is elférne rajta.
Neve is van már az úszó városnak, a valaha épített legnagyobb hajó a Freedom Ship International nevet viseli.
A monstrum egy mérföld hosszú lenne, azaz pontosan 1609 méter, így aki nincs különösen jó kondiba, meg kell gondolja, hogy el akar-e sétálni az egyik végéből a másikban. A tervezők elmondása szerint ez semmiképp nem egy hagyományos utasszállító hajó lesz, hiszen iskolákat, parkokat, művészeti galériákat, kórházakat, a hajó hátuljában pedig a kisebb „hajóknak” öblöt is kialakítanak, hogy legyen hova kikössenek.
De a 25 emelet magasra tervezett úszó város tetejére még repülőteret is terveznek, és a mai XXI. századi városból sem hiányozhat egy modern pláza sem, amely egész pontosan 1,7 millió négyzetméteres terülten húzódna. A hajó akkora lenne, hogy nem tudna egyik tengerparti város kikötőjében sem lehorgonyozni, hiszen összesen 2,7 millió tonnát nyomna. Az óceáni város így végig a tengeren tartózkodna, évente kétszer járná be a világot.
70 százalékban a nagyobb világvárosok közelében fog állomásozni, a maradék 30 százalékot pedig utazással fogják tölteni a hajólakók. Naponta, a lakosságon kívül még 30 ezer látogató is felférne a hajóra, a legénység száma sem elhanyagolható, 20 ezren lennének. A Freedom Ship International négyszer hosszabb lesz, mint a Queen Mary II. luxushajó.
Forrás: Hir.ma