A két előadó midig pontosan tudja, mire vágyik a közönsége. A színpadon igazi energiabombák, kettejük ereje pedig legújabb megjelenésükben tetőzik igazán. Hiába érkezett meg a jó idő, Tolvai Reni és Yamina közös dala, a „Feel The Fire” garantáltan tovább forrósítja a hangulatot!
Egy régóta dédelgetett álma vált most valóra a két előadónak. Mindketten nagyra becsülik a másik munkáját, így korábban is volt már szó közreműködésről. Az énekesnő több demót küldött Yaminának, azonban a „Feel The Fire” alapja volt az, amiben mindkettőjük stílusa tökéletesen kiegészítette egymást. Így lát most napvilágot az idei év slágerlistáinak várományosa!
„Egy heves vérmérsékletű kapcsolat, ahol a mágnesszerű vonzalom és a hirtelen távolságra vágyás egyszerre van jelen a felek viszonyában. Egy nagyon tüzes és energikus dance sláger lett a végeredmény, ezt pedig már a folyamatok közben is éreztem. Yamina személyében egy céltudatos nőt ismerhettem meg, akivel imádtam a közös stúdiózást. Tetszik az energiaszintje és ahogyan a DJ pult mögött mozog. Valószínűleg a vörös haja miatt is azt érzem, hogy soul sisterek vagyunk” – mondta Tolvai Reni.
A szenvedélyes töltöttségű megjelenéshez pedig nem is volt kérdés, hogy a főszereplők személyiségéhez illő, ízig-vérig csajos energiákat árasztó videóklipet forgassanak.
„A képi világ teljesen adta magát a dalhol, hiszen egy vad és forró image klipet forgattunk. Örülök, hogy egy nőies és túlfűtött végeredmény született, amire mindketten büszkék vagyunk és a magunkénak érezhetjük. Durva volt testközelből látni, ahogy Reni dolgozik. Számomra ő a nagybetűs Hang itthon. A gyönyörű külsője mögött pedig elképesztő profizmus lakozik, ami a kollaboráció során is inspiratív volt.” – mesélte a DJ.
A gördülékeny és jó hangulatú munkálatokat követő, tizenkét órás forgatás több kültéri és beltéri jeleneten zajlott, ahol a pazar képi világon túl a páros energiaszintje is hozzátett a minőségi végkifejletthez. A „Feel The Fire” pedig biztos, hogy nem az utolsó közös munkája volt a DJ-nek és az énekesnőnek.
