29 év után újra megszólal a dal, ami generációk szívébe égett, ezúttal vadonatúj köntösben. DR BRS és a ManGoRise feldolgozta a Hip Hop Boyz örökzöld slágerét, megszületett az „Éjjel ott várok rád”, mely hozza magával a ritmus és a retró legütősebb mixét a nyári szezonra.
Tanúi lehettünk annak az elmúlt években, hogy amihez DR BRS hozzányúl, arany lesz: elég csak a „Hozzám tartozol” Veréb Tomival közös feldolgozására gondolni, amely 2024 egyik legnagyobb rádiós slágere lett vagy a „Hol van az a lány”-ra, mely átlépte a 74 milliós megtekintést is már. Most pedig végre valósággá vált régóta dédelgetett álma az előadónak-szerzőnek a Hip Hop Boyz-újragondolással, melynek nem kis köze van a 7 éve megjelent „Hol van az a lány”-hoz.
„Annak idején féltem attól, hogy a nyár utolsó hónapjában adom ki, mégis bejött. Szerencsés dátumnak tartom az augusztus 1-et, ez számomra egy születésnap: DR BRS, mint előadó megszületése. Azt gondolom, nagy párhuzam van a két felvétel között. Régi nagy kedvencek és a reggaeton az alapja mindkettőnek. A 7-es az amúgy is egy meseszám” – árulta el Béres Atka.
A hazai popzene megkerülhetetlen dj-producere egy személyes küldetésként tekintett erre az új kollabra: „Gyerekként ott voltam a dal premiereseményén, számomra igazi apa-fia program volt elmenni a dedikálásra is, ezért is duplán jó emlék. Ez a szám nekem nemcsak sláger volt, ez volt maga a ’90-es évek Magyarországon.”
Az „Éjjel ott várok rád” végre a helyére került
A cím lehetne „Hat éve ott várok rád” is, hiszen ennyire hosszú, kitartó munka eredménye a felvétel. Az alkotó 2019-ben kezdett dolgozni az új verzión, de a COVID-járvány derékba törte az alkotói folyamatokat és az amerikai klipforgatást is.
„Már megvolt a repülőjegy Los Angelesbe, de mindent elmosott a vírus, majdnem feladtam…De hiszek abban, hogy minden okkal történik és mindennek megvan a megfelelő helye és ideje. Kerestem abban az időben önmagam is, kicsit rezgett a léc, de örülök, hogy a ManGoRise frontembere, Bartha Ákos Dannona kitartott mellettem és mindig „ott várt rám”.”
Dannona és DR BRS együtt új életet leheltek a dalba: a végeredmény egy fülbemászó reggaeton-alap, amiben lüktet a nyár, de ott van benne az ezredforduló szívdobbanása is.
Igaz, a videóklipforgatás során az amerikai út meghiúsult, de a lenyűgöző táncosokkal és eredeti koreográfiával megspékelt látvány mindent bepótol. Slusszpoén, hogy cameózik a Hip Hop Boyz eredeti tagja, O.G. Duck is.