KezdőlapBulvárZeneMegjelent Christina Aguilera Lotus című albuma

Megjelent Christina Aguilera Lotus című albuma

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!

A globális szupersztár, Christina Aguilera november 12-én jelentette meg új albumát „Lotus” címmel a Sony Music/RCA Records gondozásában.

Az album első kislemezdalát, a „Your Body” című nótát Max Martin, Shellback és Savan Kotecha szerezte, míg a produceri munkálatok Max Martin és Shellback nevéhez fűződnek. A dal a rádiókban világszerte szeptember 14-én mutatkozott be, és szeptember 17-től letölthető az iTunes zeneáruházból. A dalhoz készült klipet szeptember 28-án mutatták be és már 25 millióan látták.

Aguilera az elmúlt évet a stúdióban töltötte, hogy elkészítse várva várt 5. stúdióalbumát. Olyan szerzőkkel és producerekkel dolgozott együtt, mint Alex Da Kid vagy Sia, és a közreműködők között az a Cee Lo Green is megtalálható, aki Aguilera mellett az amerikai The Voice tehetségkutató verseny csapatának tagja.

„Ez az album az önkifejezésről és a szabadságról szól.” – mondja Aguilera. „Nagyon sok mindenen mentem át a magánéletemben az elmúlt néhány évben, és ez az album számomra egy újjászületést testesít meg. Ez a lemez a szabadságról és a gyökerekhez való visszatérésről szól; arról, hogy ki vagyok, és mit szeretnék csinálni.”

Az elmúlt évtized egyik legsikeresebb előadójaként Christina Aguilera több mint 30 millió albumot adott el világszerte, és 4 olyan #1 slágerrel büszkélkedhet, mely a Billboard Hot 100-as listáját vezetni tudta. Az énekesnő 5 Grammy-díjat nyert eddigi karrierje során. Csillagot kapott a hollywoodi hírességek sétányán, és azzal az elismeréssel is büszkélkedhet, hogy ő volt az egyetlen 30 év alatti művész, akit a Rolling Stone Magazine minden idők 100 legjobb énekese közé választott. 2011-ben Christina Aguilera a televíziózás világába is belépett: az NBC Emmy-díjra jelölt The Voice című tehetségkutató versenyében vállalt mentori szerepet. Emellett pedig továbbra is örömmel adja hangját jótékonysági célokra: a Yum! Brands World Hunger Relief képviselője 2009 óta, és az ő segítségével már több mint 80 millió dollár adományt fordítottak a World Food Program és más éhezés ellen küzdő szervezetek javára.



Lotus tracklista:

01 Lotus Intro
02 Army Of Me
03 Red Hot Kinda Love
04 Make The World Move feat. CeeLo Green
05 Your Body
06 Let There Be Love
07 Sing For Me
08 Blank Page
09 Cease Fire
10 Around The World
11 Circles
12 Best Of Me
13 Just A Fool with Blake Shelton

Deluxe Edition
14 Light Up The Sky
15 Empty Words
16 Shut Up
17 Your Body Martin Garrix Remix

RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet