Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy kövesd legújabb Facebook oldalunkat!

Az agy az emberi test legdinamikusabb szerve. Például az élet első éveiben a gyerek agya akár 1 millió új interneuronális kapcsolatot is létrehozhat, és 6 éves korig az agy térfogata a négyszeresére nő, ez a felnőtt agyának körülbelül 90%-a.

35 éves korig a homloklebeny (frontális lebeny) még fejlődésben van, ez az agyterület felelős a tervezésért, önkontrollért és más szervező funkciókért.

A szakértők szerint 39 éves korban kezdetét veszi az agy öregedése. Ettől a kortól kezdve az agy fokozatosan csökkenti a térfogatát 10%-kal. Naponta körülbelül 85 ezer idegsejt pusztul el az agykéregben.

A szürkeállomány sűrűségének csökkenése mellett a fehérállomány sűrűsége is csökken – idegrostok, amelyek felelősek az agyféltekék közötti kölcsönhatásért és az információfeldolgozás sebességéért. Ennek eredményeként pedig csökken a mentális aktivitás.

Egyes szakértők úgy gondolják, hogy az öregedésre úgy kellene tekinteni, mint egyfajta betegségre. Mások úgy vélik, hogy az emberbe genetikailag bele van kódolva egy „halál program”, és a neuronokban és más sejtekben végbemenő mutáció a generációváltás természetes törvénye. Azonban egyértelmű válasz egyelőre nem létezik a gerontológiában.

Hogy őrizhetjük meg agyunk frissességét és elevenségét idős korban? Íme néhány módszer, ami segíthet:

1. Vizsgáljuk felül az étrendünket. Kimutatták, hogy az omega-3 zsírsavak (amelyek megtalálhatók például a halolajban) növelik a glutation szintjét, amely védelmet nyújt az idegszövetek számára, és megelőzheti az Alzheimer-kórt. A zöldségek közül a spárga és a brokkoli tartalmaznak jelentős mennyiségben omega-3 zsírsavakat.

2. A koffeint tartalmazó italok hozzájárulnak a magnézium kiürítéséhez a szervezetből. Ez a nyomelem segít megelőzni az agyi szinapszisok pusztulását. Ezért a magnéziumot tartalmazó táplálék-kiegészítők fogyasztása lelassítja az agy öregedésének folyamatát.

3. Az idős emberek testében a magas lutein szint hozzájárul az idegrendszeri reakciók fenntartásához. Ennek legjobb forrásai a spenót, a káposzta és az avokádó.

4. Annak érdekében, hogy a melatonin szintetizálódni tudjon a szervezetben, triptofánra van szükség. Ez az aminosav megtalálható a hajdinában, babban, dióban, banánban, kamillában és a valeriánában.

5. A fizikai testmozgásra mindenképpen szükség van ahhoz, hogy megakadályozzuk az agy leépülését.

6. A tapasztalat azt mutatja, hogy azok az emberek, akik dinamikus életmódot folytatnak, képesek növelni az agyuk intellektuális potenciálját. Az agy fiatalságának megőrzéséhez a tánc az egyik legoptimálisabb módszer. Ennek lényege, hogy a futással vagy sétával szemben a tánc folyamatosan dolgoztatja az agyat, mert különböző mozdulatokat, ritmusokat és dallamokat foglal magában.

7. Azoknak az idős embereknek, akik aktív társasági életet élnek, például különböző klubokba (például könyvklubba) járnak, jobb a memóriájuk, és erősebb az idegrendszerük. Nem hagynak fel önmaguk fejlesztésével, ez pedig rendkívül fontos ebben a korban.

8. A pozitív hozzáállás a legtöbb hosszú életű és jó memóriájú emberre jellemző.

9. Az antioxidánsok és a testmozgás nagyban elősegítik az agy öregedési folyamatának lelassítását, és a kognitív funkciók „megedzését”.

10. A baráti kapcsolatok és a barátokkal közösen töltött idő szintén lehetővé teszik az agy öregedésének lassítását.


Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!