Ötös lett a dolgozat, sikerült a nehéz feladat, vagy a gyerek egyedül rakta össze azt, amivel tegnap még hosszú percekig küszködött. A szülőből szinte ösztönösen tör elő a mondat: „Nagyon okos vagy!”
Szeretettel mondjuk, mert örömet akarunk szerezni, és azt reméljük, ettől magabiztosabb lesz. Pszichológiai kutatások szerint mégsem mindegy, mire irányul a dicséret. Ha rendszeresen a gyerek intelligenciáját vagy veleszületett tehetségét emeljük ki, a siker könnyen egy megvédendő címkévé válhat. A következő nehéz feladat pedig már nemcsak kihívás lesz, hanem annak próbája, valóban elég okos-e.
A folyamatközpontú dicséret ezzel szemben azt mutatja meg, mit tett a gyerek a sikerért: próbálkozott, stratégiát váltott, figyelt, gyakorolt, segítséget kért vagy kitartott egy nehéz helyzetben.
Egyetlen mondat választotta szét a gyerekeket
Claudia Mueller és Carol Dweck 1998-ban megjelent kutatása hat kísérletben mintegy négyszáz, jellemzően tíz-tizenegy éves ötödik osztályos gyereket vizsgált.
A résztvevők először olyan feladatokat kaptak, amelyeken jól teljesítettek. Ezután az egyik csoport intelligenciáját dicsérték meg:
“Ezeket a feladatokat okosan kell megoldanod.”
A másik csoport a befektetett munkájára kapott visszajelzést:
“Biztosan keményen dolgoztál ezeken a feladatokon.”
Egy harmadik csoport nem kapott ehhez hasonló, kiegészítő dicséretet.
Első hallásra alig érzékelhető a különbség. Az egyik mondat azt emeli ki, milyen a gyerek, a másik azt, mit tett. A következő feladatsornál már jól láthatóan eltérő reakciók jelentek meg.
A nehéz feladat megváltoztatta a dicséret jelentését
A kutatók a következő körben jóval nehezebb feladványokat adtak a gyerekeknek, majd mindenkinek azt mondták, hogy gyengén teljesített.
Az intelligenciájukért megdicsért résztvevők a kudarc után kevésbé akarták folytatni a feladatokat, csökkent az érdeklődésük, és hajlamosabbak voltak arra gondolni, hogy nem elég okosak. A befektetett munkáért megdicsért gyerekek motivációja kevésbé ingott meg.
Ezután ismét az elsőhöz hasonló nehézségű feladatokat kaptak. Azok, akiket korábban okosnak neveztek, rosszabb eredményt értek el, mint a kísérlet elején. Az erőfeszítésükért megdicsért gyerekek teljesítménye javult.
Nem a képességeik különböztek. A kutatásban az változott meg, hogyan értelmezték a nehézséget. Az egyik csoport számára a kudarc veszélyeztette az „okos gyerek” címkét, a másik csoport számára azt jelezte, hogy más módszerre vagy további próbálkozásra van szükség.
Néhány gyerek inkább szebb eredményt írt magáról
A kísérlet egyik legbeszédesebb része akkor következett, amikor a gyerekeket arra kérték, írják le az eredményüket egy másik diáknak, akivel soha nem találkoznak.
Az intelligenciájukért megdicsért gyerekek közel 40 százaléka a valósnál jobb pontszámot adott meg. Az erőfeszítésükért dicsért csoportban ez az arány körülbelül 13 százalék volt.
A kutatók értelmezése szerint az „okos” címke akkora tétet adhatott a teljesítménynek, hogy egy rosszabb eredmény beismerése már az önképet fenyegette. Nem egyszerűen egy feladat nem sikerült: úgy érezhették, hogy elveszíthetnek valamit abból, amit az imént róluk állítottak.
Miért válhat törékennyé az okosságra épített önbizalom?
Amikor egy gyerek jó jegy után azt hallja, hogy azért sikerült, mert okos, könnyen összekapcsolhatja az eredményt egy állandónak tűnő tulajdonsággal. Amíg minden jól megy, ez kellemes és biztonságos érzést adhat.
A nehézség az első komolyabb hibánál jelenik meg. Ha a jó eredmény az okosság bizonyítéka volt, a rossz eredmény könnyen annak cáfolatává válik. A gyerek ilyenkor nemcsak a megoldását kérdőjelezi meg, hanem saját képességeit is.
A folyamatot megnevező visszajelzés máshová helyezi a hangsúlyt. Az erőfeszítés, a figyelem, a gyakorlás és a megválasztott stratégia mind olyan tényezők, amelyekre a gyereknek van befolyása. Ha valami nem sikerül, nem kell megvédenie egy róla alkotott címkét: kereshet másik utat.
A fejlődési szemlélet nem varázsmódszer a jobb jegyekhez
Carol Dweck kutatásai nyomán terjedt el a rögzült és a fejlődési szemlélet közötti különbség. A rögzült szemlélet szerint az intelligencia és a képességek alapvetően adottak. A fejlődési szemlélet abból indul ki, hogy gyakorlással, megfelelő stratégiával, visszajelzéssel és támogatással fejleszthetők.
A gondolat népszerűsége időnként a kutatásoknál nagyobb ígéretekhez vezetett. Egy 2018-as, két részből álló metaanalízis 273 eredményt, összesen több mint 365 ezer diák adatait vizsgálta. A fejlődési szemlélet és a tanulmányi teljesítmény közötti általános kapcsolat gyengének bizonyult.
A kutatók 43 olyan vizsgálatot is elemeztek, amelyben a diákok gondolkodásmódját próbálták megváltoztatni. Ezek átlagos hatása szintén kicsi volt, bár az iskolai nehézségekkel küzdő vagy hátrányos helyzetű tanulóknál bizonyos eredmények kedvezőbbnek mutatkoztak.
A folyamatközpontú dicséret ezért nem tekinthető biztos módszernek a jegyek javítására. A kutatások óvatosabb állítást támasztanak alá: a visszajelzés módja befolyásolhatja, hogyan értelmezi a gyerek a hibákat, a nehézséget és saját fejlődési lehetőségeit.
Az otthoni beszélgetésekben is megjelent az összefüggés
Egy 2013-ban publikált kutatásban Elizabeth Gunderson és munkatársai 53 kisgyereket és szüleiket figyelték meg hétköznapi, otthoni helyzetekben. A gyerekek egy és három év közöttiek voltak, a kutatók pedig azt vizsgálták, milyen típusú dicséreteket használnak mellettük a szülők.
Öt évvel később ismét felkeresték a családokat. Azok a gyerekek, akik korábban arányaiban több, erőfeszítésre, cselekvésre vagy stratégiára irányuló dicséretet hallottak, nyitottabban viszonyultak a kihívásokhoz, és inkább hitték, hogy a képességek fejleszthetők.
A Child Development folyóiratban megjelent vizsgálat megfigyeléses kutatás volt, ezért nem bizonyította, hogy kizárólag a szülői dicséret okozta a későbbi különbségeket. A minta is kicsi volt. Az eredmények mégis ugyanabba az irányba mutattak, mint a korábbi laboratóriumi kísérletek.
Mit jelent mindez egy magyar családban?
Az idézett kutatások nem magyar gyerekek részvételével készültek, ezért nem tekinthetők a magyar családokra vagy iskolákra vonatkozó közvetlen mérésnek. A kétféle dicséret közötti nyelvi különbség a magyar hétköznapokban is pontosan megfogalmazható.
A személyre irányuló dicséret címkét ad:
- „Nagyon okos vagy.”
- „Született tehetség vagy.”
- „Te mindig jó vagy matematikából.”
- „Te vagy a legügyesebb az osztályban.”
A folyamatközpontú visszajelzés azt nevezi meg, amit a gyerek tett:
- „Láttam, mennyit gyakoroltál erre a felelésre.”
- „Nem adtad fel, amikor az első megoldás nem működött.”
- „Jó ötlet volt kisebb részekre bontani a feladatot.”
- „Észrevetted a hibát, és egyedül kijavítottad.”
- „Segítséget kértél, amikor elakadtál.”
A különbség nem pusztán annyi, hogy az „okos” szót az „ügyes” vagy a „szorgalmas” szóra cseréljük. A hasznos visszajelzés konkrét: megmutatja a gyereknek, milyen döntés, módszer vagy viselkedés segítette előre.
Nem kell száműzni az örömöt a dicséretből
A kutatások nem azt kérik a szülőktől, hogy többé ne lelkesedjenek a gyerek sikereiért, és minden mondatukat pszichológiai szabályok szerint mérlegeljék. Egy szeretettel kimondott „Ügyes vagy!” önmagában nem teszi tönkre az önbizalmat.
Egy idegen kutató egyszeri, előre megírt mondata nem azonos azzal a sokéves kapcsolattal, amelyben a szülő szeretete, figyelme, kritikája és támogatása együtt van jelen. A kísérletekből nem lehet megállapítani, milyen hatása lesz egyetlen dicséretnek egy konkrét gyerek életére.
A hangsúly azon van, mi kap rendszeresen figyelmet. Ha kizárólag a hibátlan eredmény és az okosság kerül előtérbe, a gyerek számára nagyobb tétje lehet a tévedésnek. Ha a szülő észreveszi a fejlődéshez vezető lépéseket is, a kudarc kevésbé válik a képességekről szóló végleges ítéletté.
Ha a gyerek annyira fél a hibázástól, hogy már új feladatokat sem mer elkezdeni, a forrásban idézett szakmai ajánlás szerint érdemes a pedagógussal vagy gyermekpszichológussal beszélni. Ilyen helyzetben néhány jobban megválasztott mondat önmagában nem helyettesíti a személyre szabott segítséget.
A hétköznapi dicséret lehet egészen egyszerű és mégis pontos: „Láttam, hogy háromféle megoldást is kipróbáltál, és amikor az egyik nem működött, másik módszert választottál.”
