Vannak emberek, akikre minden helyzetben lehet számítani. Ők azok, akik csendben megoldják a problémáikat, ritkán panaszkodnak, és szinte soha nem kérnek segítséget. Kívülről rendkívül önállónak, erősnek és kiegyensúlyozottnak tűnnek, mégis előfordul, hogy ez az önállóság nem tudatos döntésből fakad, hanem egy korán megtanult alkalmazkodási stratégia.
A pszichológia régóta foglalkozik azzal, hogy a gyermekkori kötődés, a családi légkör és az érzelmi biztonság milyen mély nyomot hagyhat a felnőttkori kapcsolatokban. Magyar szakemberek is hangsúlyozzák, hogy a korai tapasztalatok meghatározhatják, mennyire merünk segítséget kérni, bízni másokban vagy kimutatni az érzéseinket.
1. Már gyerekként azt tanulták meg, hogy csak akkor kérjenek, ha senkit sem zavarnak
Sok gyermek ösztönösen figyelni kezdi a szülők hangulatát. Észreveszi, mikor fáradtak, idegesek vagy túlterheltek, és inkább elhalasztja a saját kérését.
Egy idő után már nem azt mérlegeli, mire van szüksége, hanem azt, hogy vajon megfelelő-e az időpont. Később pedig könnyen arra a következtetésre juthat, hogy a legbiztonságosabb megoldás, ha egyáltalán nem kér semmit.
Felnőttként ez gyakran úgy jelenik meg, hogy még a legközelebbi emberektől is nehezen fogad el segítséget.
2. A „jól vagyok” lett a legbiztonságosabb válasz
Vannak családok, ahol az őszinte érzelmek kimondása feszültséget okoz.
Egy gyermek gyorsan felismerheti, hogy ha azt mondja: „jól vagyok”, akkor nem indul el egy nehéz beszélgetés, senki sem kezd aggódni, és a hétköznapok zavartalanul folytatódnak.
Ez a minta annyira beépülhet, hogy évekkel később is automatikusan ugyanaz a válasz érkezik, még akkor is, amikor valójában nagy szüksége lenne támogatásra.
3. A segítségnek mindig ára volt
Előfordul, hogy egy szívességet később újra és újra felemlegetnek.
A gyerek ilyenkor azt tanulhatja meg, hogy minden segítség valamilyen láthatatlan tartozást jelent. Emiatt sokan inkább vállalják a nehezebb utat, csak ne érezzék úgy, hogy később számon kérhetnek rajtuk valamit.
Felnőttként ezért hangzik el olyan gyakran a mondat: „Majd megoldom egyedül.”
4. A szeretetet azzal próbálták kiérdemelni, hogy semmi gond ne legyen velük
Sok gyermek úgy érzi biztonságban magát, ha csendes, alkalmazkodó és kevés figyelmet igényel.
Jó tanuló, nem okoz problémát, nem kér sokat, ezért gyakran megkapja a dicséretet is.
Idővel könnyen kialakulhat az a belső meggyőződés, hogy akkor érdemli meg a szeretetet, ha minél kisebb terhet jelent mások számára.
Felnőttként ezek az emberek rendszerint sokat adnak másoknak, viszont nehezen fogadják el, ha valaki értük szeretne tenni.
5. Nem alakult ki bennük a biztonság érzése
Ha egy gyermek többször azt tapasztalja, hogy segítségkéréskor senki sem érkezik, előbb-utóbb felhagy vele.
Nem feltétlenül azért, mert megszűnik szüksége lenni a támogatásra, hanem mert úgy érzi, felesleges reménykedni.
Ez a tapasztalat felnőttként gyakran rendkívüli önállóságként jelenik meg. Az illető valóban képes szinte mindent egyedül megoldani, mégis ritkán tapasztalja meg, milyen érzés biztonsággal támaszkodni valaki másra.
A kötődéskutatások szerint a kiszámítható szülői jelenlét alapvető szerepet játszik a biztonságos kapcsolódás kialakulásában.
6. Az érzelmeket inkább magukban dolgozzák fel
Nem minden családban könnyű helyet találni a sírásnak, a haragnak vagy a csalódottságnak.
Ha a gyermek azt érzi, hogy a felnőttek zavarba jönnek az erős érzelmektől, idővel megtanulhatja elrejteni azokat.
Felnőttként gyakran csak akkor beszél egy szakításról, veszteségről vagy fájdalomról, amikor már túl van rajta. Kívülről higgadtnak látszik, belül pedig egyedül dolgozza fel a legnehezebb érzéseket is.
7. Inkább nem várnak semmit, hogy ne csalódjanak
A csalódás elleni egyik legerősebb védekezési forma az, ha valaki teljesen lejjebb adja az elvárásait.
Ha nem számít arra, hogy valaki segít, kevésbé fáj, amikor valóban nem kap támogatást.
Ez rövid távon biztonságérzetet adhat, hosszabb távon viszont megakadályozhatja azt is, hogy felismerje: vannak emberek, akik valóban ott lennének mellette.
A pszichológusok szerint ezek a minták nem véglegesek. Az önismeret, a biztonságos emberi kapcsolatok vagy akár a pszichológiai támogatás segíthet abban, hogy valaki fokozatosan új tapasztalatokat szerezzen a bizalomról, a segítség elfogadásáról és az érzelmi kapcsolódásról.
