Egy mérgező kapcsolatban élni mindkét fél számára egyformán romboló, és az ilyen viszonyok általában nem gyógyulnak meg maguktól. Komoly csapatmunka kell hozzá, vasakarat, esetleg szakmai segítség ahhoz, hogy a dolgok jóra fordulhassanak. De ne feledjük: egy mosómedvét sem tudunk leszoktatni a mosásról… így azt gondolni, hogy bárkit is meg lehet „nevelni”, a legnagyobb tévedés a világon!
A mérgező kapcsolatok nem azonnal lesznek mérgezők. A vörös zászlók legtöbbször azután jelennek meg, hogy a pár egyre jobban megismeri egymást, és a felek egyre inkább kiengedik magukból az igazi énjüket.
Nem minden vörös zászló vezet szakításhoz. De van néhány korai jele annak, hogy egy férfival rémálom lesz a válás, csakhogy ezt hajlamosak vagyunk figyelmen kívül hagyni és nem észrevenni a kapcsolat elején.
Egy 2024-es Forbes-jelentés szerint a házasságok 43%-a válással végződik, és ez az arány csak nő a második vagy harmadik házasság esetén. Sokan nem akarnak változtatni a mérgező szokásaikon, mi több, nem is akarják elfogadni, hogy van nekik olyan. Ezért olyan partnereket csábítanak el, akik (még) nem veszik észre a vészjeleket.
Íme 10 korai viselkedési forma, ami rémálommá teheti a válást egy mérgező férfitól:
1. Bombáz a szerelmével
Általában a kapcsolat első szakaszában – éppen ezért nehéz különbséget tenni az őszinte érzelemnyilvánítás és a nárcisztikus hajlam között, merthogy ez annak a jele is lehet. Gyakran a férfiak ezzel maszkolják a szorongó vagy hárító kötődési stílusukat, és ez korai figyelmeztető jel lehet arra, hogy később a férfival rémálom lesz a válás.
2. Gyorsan dühbe gurul
Az emberek hajlamosak ingerlékennyé válni, amikor szembe kell nézniük az érzelmeikkel, vagy amikor konfliktushelyzetbe kerülnek. De azok a férfiak, akiknek az egója nem engedi, hogy sebezhetővé váljanak, sokkal gyorsabban füstölögnek másoknál.
Ha a partnered nem hallgat végig téged, hanem azonnal támadó állást vesz fel, ideje fontolóra venned, hogy ez egy korai jel arra, hogy később nehezebb lesz kilépned ebből a kapcsolatból.
3. Érzelmileg manipulál
Ilene Strauss Cohen pszichoterapeuta szerint egy olyan kapcsolatban, ahol a határok homályosak és jelen van az önsajnálatra való hajlam, a partnerek gyakran érzik manipulálva magukat, hogy mindenért ők a felelősek.
Amikor erre rámutatnak, a mérgező partnernek mindig sikerül visszafordítania a beszélgetést egy régebbi veszekedésre hivatkozva, hogy mentse magát. Ha ismerős a forgatókönyv, jogosan érezheted, hogy semmibe vesznek téged, ezért ideje lépned.
4. Gázláng-effektust alkalmaz rajtad
A kifejezés egy olyan pszichológiai bántalmazási formát jelent, amely a partnert arra készteti, hogy őrültnek érezze magát vagy megkérdőjelezze a saját ítélőképességét. Ha a párod állandóan hibáztat vagy meghazudtol téged, és minden vitát a te hiányosságaid köré épít, érdemes felfigyelned erre. Ez nem fog változni, és a válás tőle is csak egyre nehezebb lesz.
5. Nincsenek közeli barátai
Bár a modern kor férfitagjainak sokkal nehezebb barátkozni – ott a hosszú munkaidő, a szabadidő hiánya, a társadalmi nyomás, illetve a kényelem, amit a kimozdulás helyett választhatnak, mégis figyelmeztető jel lehet, ha a párodnak nincsenek barátai. Minden férfinak kell egy támogató rendszer, egy belső kör, ahol kiengedheti a gőzt, és ahol támaszra lel egy szakítás esetén ahelyett, hogy rád akaszkodna.
6. Birtokló
Azok a férfiak, akik túl féltékenyek, gyakran küzdenek bizalmi problémákkal, amit úgy próbálnak kezelni, hogy kontrollálják a partnereiket. A szakítás gondolatától megőrülnek, és szélsőséges lépéseket tesznek, hogy nyeregben maradhassanak. Ha ezt érzed a partneredben, sajnos ez nem a szerelem jele, hanem csak irányításmánia, ami fontosabb neki az érzéseidnél.
7. Hazudik apró dolgokban
A hazugság, még ha csak egy füllentés is, a bizalom megsértését jelenti bármilyen típusú kapcsolatban. Ha már a kapcsolat elején észreveszed, hogy a partnered hazudik neked, jobb, ha tudod, később ez csak rosszabb lesz. Az, aki hajlandó hazudni apró dolgokban, mi a garancia, hogy a nagy dolgokban majd őszinte lesz?
8. Társfüggő
Annál a férfinál, akinek nincsenek barátai, már csak egy társfüggő partner lehet rosszabb, aki egy lépést sem tud tenni nélküled. Persze fontos a másik véleményének a kikérése, a feladatok megosztása, egymás támogatása, de amikor levegőhöz sem hagy jutni, és valósággal csüng rajtad, körülötted, hosszútávon ez konfliktusokhoz és váláshoz vezet. Kezeld ezt korán, és ne felejtsd el megőrizni a saját egyéniségedet.
9. Nem hajlandó fontolóra venni a terápiát
Azok a férfiak, akik hallani sem akarnak a szakmai segítségkérésről, nehogy csorbuljon a férfiasságuk, azok sosem fognak fejlődni. Ha te, mint partner úgy érzed, szükségetek lenne terápiára, és ő elutasítja, ez egy vészcsengő, ami azt jelenti, az ő berögzött elvei fontosabbak a te jólétednél. És a dolgok maguktól sosem fognak helyrejönni, ne feledd.
10. Nem hiteles a barátaival és a családjával szemben
Ha a partnered rosszakat mond a barátairól és a családjáról, miközben személyesen az ellenkezőjét mutatja, valószínű gondjai vannak az őszinte és nyílt kommunikációval. Hasonlóképpen, azok a férfiak, akik álarcot viselnek a családjuk előtt, gyakran önértékelési problémákkal küzdenek. Az, hogy valaki fél felvállalni önmagát – az érzéseit, gondolatait, sosem jó jel. És ez csak rosszabb lesz, ha nem cselekszel azonnal.