Egy új tanulmány szerint a cukros italok rendszeres fogyasztása növelheti a halálozás kockázatát. A Nature Medicine című folyóiratban megjelent tanulmány a cukorral édesített italokra vonatkozó globális adatokat, ezekkel kapcsolatos tanulmányokat, valamint a cukorbetegség és a szív- és érrendszeri betegségek előfordulási gyakoriságát elemezte.
A Tufts Egyetem Food is Medicine Institute kutatói arra a következtetésre jutottak, hogy a cukros italok komoly problémát jelentenek, felállítottak egy összehasonlító kockázati modellt és úgy becsülték, hogy a cukrozott italok évente több mint 330 ezer cukorbetegség valamint szív- és érrendszeri betegség miatti halálesetet okoznak.
„Ez egy közegészségügyi válsághelyzet, amely sürgős intézkedést igényel” – mondta a tanulmány vezető szerzője, Dr. Dariush Mozaffarian kardiológus.
A probléma különösen súlyos Latin-Amerikában és a Karib-térségben, ahol a legtöbb összefüggést találták a szív- és érrendszeri megbetegedések valamint a cukros italok fogyasztása között, de a Szubszaharai Afrika esetében is jelentős összefüggést találtak a cukros italok okozta 2-es típusú cukorbetegség tekintetében.
A tanulmány azt is megállapította, hogy leginkább a fiatalabb, felsőfokú végzettségű, városi területeken élő férfiak érintettek. Mivel a tanulmány során nem teszteltek kontrolcsoportot, a kutatók nem tudják egyértelműen kijelenteni, hogy a cukorral édesített italok okozzák a cukorbetegséget és a szív- és érrendszeri betegségeket, de a következtetés logikusnak tűnik, mivel már számos kutatás kimutatta a cukros üdítőitalok káros hatását a szervezetre.
A cukorral édesített italok „üres kalóriákat” tartalmaznak, valamint gyorsan lebomló szénhidrátok forrásai, amelyek bejutnak a véráramba, és gyorsan megemelik a vércukorszintet.
„A folyékony cukrok gyorsabban felszívódnak az emésztőrendszerben, mivel nem igényelnek ugyanolyan lebontási folyamatokat, mint a szilárd élelmiszerek” – magyarázta Suzanne Janzi, a svédországi Lund Egyetem szakértője, aki nem vett részt a tanulmányban.
A szilárd cukrok gyakran olyan élelmiszerek részei, amelyek más tápanyagokat, például rostokat, fehérjéket és zsírokat is tartalmaznak. Ezek a tápanyagok lassítják az emésztést, ami azt jelenti, hogy a cukor fokozatosabban kerül a véráramba – magyarázta a szakértő.
A folyékony cukrok ezzel szemben nemcsak, hogy gyorsabban felszívódnak, de nem is okoznak teltségérzetet, így fennállhat a veszélye, hogy túl sok kalóriát fogyasztunk.
Mozaffarian szerint ugyanakkor azok az üdítőitalok, amik nem cukrot, hanem más édesítőszereket tartalmaznak, szintén nem jelentenek hosszú távú megoldást, mivel ezek is károsak lehetnek az egészségre. Ezért ahelyett, hogy mesterséges édesítőszerekre hagyatkoznánk, Mozaffarian azt tanácsolja, válasszunk inkább édesítés nélküli italokat.
A hidratálás fontos a vérnyomás, a vércukorszint, a belső hőmérséklet és az emésztés szabályozásában, de fontos, hogy ezzel ne fogyasszunk fölösleges kalóriákat. A legjobb, ha sima vizet iszunk, és ha ízesíteni szeretnénk azt, adjunk hozzá egy kevés friss citromlevet, vagy fűszernövényeket, például mentát.