Dr. Johanna Budwig híres német biokémikus, arra a következtetésre jutott, hogy a hidegen préselt lenmagolaj és a túró keverékének rendszeres fogyasztása megakadályozza a rákos betegségek kialakulását. Több mint tíz éves klinikai vizsgálat és kísérletezés során bebizonyosodott, hogy mindkét összetevő olyan vegyületeket tartalmaz, melyek hatékonyak a rákkezelésben.
Annak érdekében, hogy a lenmagolaj hatékonyabban jusson be a véráramba, Budwig doktornő azt tanácsolja, hogy keverjük össze alacsony zsírtartalmú túróval. A lenmagban található zsírok csak akkor oldódnak vízben, ha fehérjékkel keverednek.
A lenmagot mind mag, mind pedig olaj formájában alkalmazhatjuk, a lényeg, hogy hatóanyagai bejussanak a szervezetbe. A lenmagot fogyasztás előtt mindenképpen daráljuk apróra, hogy jobban fel tudja hasznosítani a szervezet a benne levő tápanyagokat.
Mindig frissen őröltet fogyasszunk, az előre bezacskózott lenmag lisztet inkább hanyagoljuk. Őrlés után kb. 15 percig hagyhatjuk felhasználás nélkül, különben oxidálódni fog.
Dr. Budwig receptje: 2-6 evőkanál lenmagolaj, fél csésze túró, 3-6 evőkanál őrölt lenmag.
A súlyosabb betegek napi adagja kissé változik, ebben az esetben 6 evőkanál (40-60 gramm) olajat keverjünk el, 100 gramm túróval. Legalább egyszer naponta ajánlott fogyasztani, ha többször esszük, akkor mindig frisset kell készíteni. Fogyasztása nem okoz problémát a laktóz érzékenyeknek sem.
Ízesítésként adhatunk hozzá egy teáskanál mézet vagy tökmagolajat. Esetleg diót, mandulát, pirítatlan, sózatlan magvakat, gyümölcsöt.
A lenmagkúrát három hónapig tartsuk, majd további három hétig napi egy evőkanálra csökkentsük a lenmagadagot. Ha csak megelőzésként fogyasztjuk a lenmagot, akkor napi egy evőkanállal együnk belőle.