Biztos fura elsőre, sőt eszement ötletnek tűnik, de a szakemberek szerint ajánlatos a friss (!) kenyeret hűtőszekrényben tartani. Még, ha hihetetlen is, tényleg nem nagy erőráfordítás, igazán ki lehet próbálni. Mit veszítünk azzal, ha nem a spájzba, vagy a konyhaszekrényre, hanem egy mozdulattal a hűtőbe tesszük be a kenyeret.
A péksütemények, kenyerek, kiflik szobahőmérsékleten, zacskóban tárolva már 24 óra alatt penészedésnek indul, még ha kezdetben nem is látjuk azt. A baj az, hogy már maga a liszt is szennyezett lehet penészgombák által, és a sütés, nem öli meg azokat, csak legyengíti. Majd egy nap múlva regenerálódnak, és akcióba lépnek szervezetünkben.
Napjainkban megközelítőleg 300 penészfajtát azonosítottak, melyből mintegy húsz megtalálható közvetlen környezetünkben. Az egyik legveszélyesebb a penészgombából származó méreganyag az aflatoxin. Szinte bármilyen élelmiszerben előfordulhat, pékárúban, mogyoróban, diófélékben, szójában, narancslében, borban. Tehát, főleg, ha látható jelei vannak annak, hogy penészes az élelmiszer, semmiképp ne fogyasszuk el.
Ha kisadagban jut be a szervezetünkbe, persze az még nem káros, de hosszú időn keresztül akár rákot is okozhat. Károsítja májat és a vesét, termékenységi zavarokat okoz, gyengíti a szívet és az immunrendszert.
Egészségünk védelme érdekében tároljuk hűtőben a mindennapi kenyerünket, mivel a hideg környezet lelassítja a penészgombák spóráinak szaporodását, az aflatoxin kialakulását.