Indiában a kurkumát sárga aranyként emlegetik, és a világ legegészségesebb fűszereként tartják számon. Minden háztartásban megtalálható, ha valami betegség adódik a családban, természetesen a kurkumát veszik el. Mélyrehatóan ismerik gyógyító tulajdonságait, de a konyhában is nagy gyakorisággal használják fűszerezésre.

A kurkumás arcradír elkészítése nagyon egyszerű, és sokkal hatékonyabb, mint bármilyen bolti szer. Ráadásul teljesen természetes összetevőket tartalmaz.
A bőrradirozás során eltávolíthatjuk az elhalt hámsejteket, a szennyeződéseket, serkentjük a vérkeringést, szabályozzuk a természetes pH-értéket, élettelivé varázsoljuk a bőrt. Jó tudni azt is, hogy meg kell gondolunk, hogy milyen szereket kenünk a bőrünkre, hiszen az perceken belül bejut a véráramba. Ezért ajánlott elkerülni a mesterséges szereket tartalmazó készítményeket. Ha kurkumát használunk, és a bőrön keresztül felszívódik az, még egy plusz lépést tettünk az egészségünk érdekében.
Egy evőkanál kurkuma port keverjünk el két evőkanál zab-, árpa vagy rozsliszttel, és egy kevés vízzel, hogy pépes állagot kapjunk. Majd dörzsöljük át a masszával körkörös mozdulatokkal az arcot és a nyak területét. A víz helyett bármilyen növényi olajat is használhatunk. Ha egy sárgás árnyalatot kap az arcunk, alaposan mossuk le langyos vízzel, és így el tudjuk távolítani az elszíneződést.
Ha valakinek száraz az arcbőre, keverhet hozzá egy kevés fekete bodzavirágot, a zsíros bőrűek egy kevés porított koriander magot, levendula virágot vagy citromlevet. A normál arcbőrrel rendelkezők pedig egy csipet rózsaport adhatnak hozzá.