Nem tudom, hogy ki, hogyan van vele, de mostanában Dolgozni kell azért, hogy az embernek boldog napjai, percei, másodpercei legyenek. A boldogság felhőtlen nyugalmi állapota, bizony nem egy születésünktől stabil állapot. Olyanok vagyunk, mint az időjárás: mindinkább egyre borúsabbak és kiszámíthatatlanabbak.

Kötelező mosolyogni?
Vajon nagyanyáink is relaxáltak, meditáltak, lélegeztek mélyeket, néztek mosolyogva reggel a tükörbe, és jógáztak, hogy visszanyerjék lelki nyugalmukat? Minden bizonnyal eszükbe sem jutott, hogy pozitív gondolatokat sugalló cédulákat ragasszanak a fürdőszoba falára, hogy fogmosás közben beivódjon a tudatalattijukba.
Az élet normálisabbnak mondott körforgása akkoriban elegendő volt ahhoz, hogy tudják, kinek és minek hol van a rendje a világba. Próbáljuk ki csak hetente kétszer délutánonként egy-két sort gyomlálni vagy kapálni, garantált, hogy mindenki fáradtan és nyugodtan hajtja álomra fejét. Régen ismerték a világ és a természet rendjét, ami egy természetes biztonság-boldogság állapottal áldotta meg őket. Jelzem, természetes!
Manapság szinte követelmény, hogy légy boldog, sikeres és felelj meg egy a média által sugárzott szépségideálnak. Illeszkedj be a normákba, mert ha nem, valami baj van veled. És ezen a kreált bajon képesek vagyunk a nap összes percében agyalni. A boldogság állapotáért harcolunk, és akkor is agyalunk, hogy miért nem vagyunk még boldogabbak, hogyha éppen boldogak vagyunk.
Nyugiiii!
Mi lenne, hogyha egy reggel úgy ébrednénk fel, hogy nem az van a fejünkben, a francban, megint rossz kedvem van, hogyan lehetnék boldog? Elismert szakemberek szerint, minél inkább jóban vagyunk a rosszabbik kedvünkkel (is), elfogadjuk, és szeretjük a borúsabb perceinket, annál inkább ránk talál a nyugalom, mely majd észrevétlen, de felhőtlen (természetes) boldogságot hoz.