Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy kövesd legújabb Facebook oldalunkat!

Egy amerikai tanulmány megállapította: zenei videók készítése jótékony hatással van a rákbetegségben szenvedő fiatalokra, megnöveli az energiájukat, így könnyebben viselik a kezelésekkel járó megpróbáltatásokat.

A vizsgált célcsoportba 11 és 24 év közötti rákkal küzdő fiatalok kerültek be, akik három héten keresztül forgattak, rendeztek zenei klipeket. A Cancer című szaklapban megjelent tanulmányban a szakemberek azt közlik, hogy a fiatalokra jó hatással volt a kreatív zenei munka, javult a közérzetük, a kapcsolatuk a családtagokkal, barátokkal is pozitív irányba mozdult el, de sokkal derűlátóbbak és alkalmazkodóbbak is lettek. Egy zeneterapeuta segítségével készültek el a munkák, mindenki személyreszabott képzésben részesült, kellett szöveget írni, dallamot is komponálni.

Miután elkészültek a művek, következett a premier, a szülőknek, barátoknak mutatták be a felvételeket. A kutatók ezután összehasonlították a fiatalok lelkiállapotát olyanokéval, akik nem vettek részt hasonló foglalkozáson. A fiatal „zenei producerek” sokkal erősebbek lettek mentális és pszichés szinten, a betegséggel is bátrabban néztek szembe. A zenének köztudottan gyógyító hatása van, sok kezelés mellékhatása csökkenthető bizonyos zenei terápiák segítségével.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!