Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy kövesd legújabb Facebook oldalunkat!

Halálhírét az Omega együttes Facebook oldalán tudatták.

77 éves korában elhunyt az Omega együttes alapító tagja, Benkő László, halálhírét az együttes Facebook oldalán hozták nyilvánosságra.

“Megrendülve tudatjuk, hogy Benkő Laci, az Omega együttes alapítója, hosszas betegség után elhunyt. A magyar rockzene meghatározó alakját rajongók és tisztelők milliói gyászolják itthon és külföldön egyaránt. Hiábavalók a szavak, fájó a csend, döbbenten idézzük fel életművét, zenéjét, szeretetteljes mosolyát. Benkő Laci örökre velünk marad.” – írták.

Benkő László Szombathelyen született 1943. június 12-én, de tanulmányait már a fővárosban kezdte el. Középiskolásként kezdett zenélni, rövid ideig a Benkó Dixieland Band, majd az Omega elődjének tekinthető Próféta együttes tagja volt, írta a Wikipédia.

Az Omega fennállását 1962. szeptember 23-ától számítják. Az első évtizedben Benkő László szerepköre többször változott: kezdetben zongorán játszott, majd orgonán. 1968-tól Presser Gáborral másik billentyűsük is lett, ő többféle hangszeren játszott: furulyán (Kiabálj, énekelj, Ha én szél lehetnék), trombitán (Trombitás Frédi, Régi csibészek), citerán (Kállai kettős). Időnként zongorázott és sokszor énekelt.

Presser távozása után kizárólag billentyűs volt, szintetizátort 1973-ban az Omega használta először Magyarországon. Az együttes jelenlegi tagjai közül ő alkotott, játszott legtöbbet önállóan. 1980-ban mutatták be a Planetáriumban az Űroperát, aminek a zenéjét írta, 1982-ben pedig megjelent első szólóalbuma (Lexikon).

Az 1990-es évektől szerepelt a Rádiókabaré műsoraiban is. 2002-ben alapította meg az instrumentális szintetizátorzenét játszó B-Project együttest. 2006-tól rendszeres vendégszereplője volt a Bulldózer együttes koncertjeinek. 2009-től a szombathelyi Weöres Sándor Színház zenei vezetője volt. 2013-tól fellépett a Megapolis tribute együttessel. 2017-ben májrákot diagnosztizáltak nála, amelyből kitartó küzdelem után felépült, a koncertezést ez idő alatt se hagyta abba.

Benkő László díjai, elismerései:
1970 – Yamaha fesztivál fődíja
1986 – Liszt Ferenc-díj megosztva a Omega együttes tagjaival
1995 – A Magyar Köztársasági Érdemrend kiskeresztje
2008 – Zamárdi díszpolgára
2011 – Pro Urbe Budapestért díj – megosztva az Omega együttes tagjaival
2013 – Kossuth-díj megosztva a Omega együttes tagjaival
2013 – Mihail Alekszandrovics Romanov orosz nagyherceg Emlékérem
2018 – Fonogram Életműdíj – megosztva az Omega együttes tagjaival
2020 – Magyar Kultúra Lovagja



Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába!