KezdőlapHírek39 évesen "éhezésben és kimerültségben" meghalt a vegán influencer - csak nyers...

39 évesen „éhezésben és kimerültségben” meghalt a vegán influencer – csak nyers gyümölcsöket evett

-

Még több érdekes történetért iratkozz fel a Twice.hu hírlevelére!

Az orosz Zhanna Samsonova Délkelet-Ázsiában élt, és az elmúlt öt évben kizárólag nyers vegán étrendet követett, amely „gyümölcsökből, napraforgómagcsírákból, gyümölcs turmixokból és gyümölcslevekből” állt.

Egy népszerű vegán influencer 39 éves korában hunyt el, miután csak kizárólag gyümölcsöket evett. A híresség „éhezésben és kimerültségben halt meg”.

Zhanna Samsonova igencsak ismert volt a vegán közösségben, Zhanna D’Art néven posztolt a közösségi médiában, ahol a nyers táplálkozást népszerűsítette több millió nézőjének.

Barátai szerint étkezési szokásai aggasztóan korlátozóvá váltak élete utolsó hónapjaiban, és július 21-én hunyt el „kolerához hasonló fertőzésben”, amelyet „a szervezet vegán étrend okozta kimerülése” súlyosbított – mondta édesanyja, Vera Samsonova a Vecsernyaja Kazan című orosz lapnak.

A Newsflashnek nyilatkozva Zsanna egy meg nem nevezett barátja elmondta, hogy néhány hónappal ezelőtt Srí Lankán látták őt „kimerültnek tűnő” állapotban.

„Hazaküldték, hogy kezeltesse magát. Ő azonban ismét elszökött. Amikor Phuketben láttam őt, elborzadtam. Egy emelettel felette laktam, és minden nap attól féltem, hogy reggel megtalálom az élettelen testét. Meggyőztem, hogy menjen kezelésre, de nem sikerült neki” – mondta a nő barátja.

Egy másik barátja azt állította, hogy az elmúlt hét évben az egyik kedvenc étele a durian volt, egy szúrós gyümölcs, amely csípős illatáról ismert – számolt be a Time News.

„Minden nap látom, ahogy a testem és az elmém átalakul” – mondta Zhanna, amikor a korlátozó étkezési rendjét jellemezte. Hozzátette: „Szeretem az új énemet, és soha nem lépek vissza a korábbi szokásaimhoz”.

„Egyszerű ételeket eszem, bár sok tapasztalatom van nyerskonyhai szakácsként. Szeretek saját recepteket készíteni, és inspirálni az embereket, hogy egészségesebben táplálkozzanak” – írta korábban.

A nyerskosztos étrendnek számos egészségügyi előnye lehet, beleértve a fogyást, a szív egészségének javulását és a cukorbetegség alacsonyabb kockázatát – ha kiegyensúlyozott étrendben fogyasztják, de a Healthline szerint a kizárólag nyers étrendnek vannak árnyoldalai is.

Ezek közé tartozik az erős csontokhoz szükséges kalcium és D-vitamin hiánya. Ez a B12-szint lezuhanását okozhatja, ami vérszegénységet, idegrendszeri károsodást, meddőséget és – némileg paradox módon – szívbetegséget eredményezhet.

A Journal of Nutrition című szakfolyóiratban e hónap elején közzétett tanulmány szerint a nyers vegán étrenden részt vevők 100 százaléka kevesebbet fogyasztott, mint az ajánlott napi 2,4 mcg B12-vitamin.

Zhanna Samsonova étrendjének lehetséges hátrányai ellenére sok elkötelezett híve nem volt hajlandó elhinni, hogy az étkezési döntései vezettek a halálához, ehelyett azt állították, hogy az általa fogyasztott gyümölcsökben lévő vegyi anyagok ölték meg a nőt.

Zhanna halálának hivatalos okát még nem állapították meg, mivel a családja megpróbálja visszaszállítani a holttestét Oroszországba.

Ha nem szeretnél lemaradni tartalmainkról, akkor lépj be a Twice.hu exkluzív Facebook csoportjába vagy iratkozz fel a hírlevelünkre!


Legfrissebb

Hirdetés

Csemegézz

Ez is érdekelhet