91 éves korában elhunyt Jane Goodall, a főként csimpánzok viselkedésével foglalkozó főemlőskutató és lelkes környezetvédő aktivista.
Halálának hírét a Jane Goodall Intézet jelentette be. „A Jane Goodall Intézet ma reggel, 2025. október 1-jén, szerdán értesült arról, hogy Dr. Jane Goodall DBE, az ENSZ béke nagykövete és a Jane Goodall Intézet alapítója természetes okokból elhunyt. Az Egyesült Államokban tartott előadássorozatának részeként Kaliforniában tartózkodott” – áll az intézet közleményében.
Jane Goodall több mint 60 éves karrierje során a csimpánzok legelismertebb szakértőjének számított. Kutatásai döntő szerepet játszottak a főemlősök és az emberek viselkedésének hasonlóságainak bizonyításában.
A neves kutató a múlt héten még fellépett New Yorkban, majd két nappal később a Wall Street Journal podcastjában beszélt munkájáról. Október 3-án Los Angelesben vett volna részt egy rendezvényen, majd a következő héten Washingtonban egy másik eseményen.
Valerie Jane Goodall Londonban született, és gyerekkora óta imádta az állatokat. Az érettségi vizsga után elvégzett egy titkárnői tanfolyamot, és 1957–58-ban Louis Leakey régész alkalmazottja lett Kenyában.
Dr. Leakey az Olduvai-szurdok egykori emberszabásúinak viselkedését próbálta rekonstruálni, és úgy gondolta, ez könnyebben menne, ha megfigyelnék a mai emberszabású majmok viselkedését természetes környezetükben. Így került Jane a Tanzániában található a Gombe Nemzeti Parkba csimpánzokat tanulmányozni.
A csimpánzok társadalmi viselkedésének megfigyelése révén megkérdőjelezte azt a nézetet, hogy csak az emberek tudnak eszközöket használni, és hogy a csimpánzok vegetáriánusok.
Ezt követően megalapította a Jane Goodall Intézetet, amelynek célja a főemlősök megértése, valamint természetes élőhelyeik védelme a helyi lakosság segítségével. Az intézetnek ma már több mint 25 országban vannak képviselői világszerte.
Goodall, akit 2002-ben az ENSZ béke nagykövetévé neveztek ki, nyíltan kiállt a környezeti problémák megoldása mellett, és kampányt folytatott az állatok orvosi kutatásokban való felhasználása és állatkertekben való tartása ellen.