Pár nappal ezelőtt írta meg a Twice.hu, hogy amputálták Roman Kosztomarov mindkét lábát, miután súlyos tüdőgyulladással került kórházba. Sajnos állapota nem javult így az orvosoknak a sportoló mindkét kézfejét amputálniuk kellett.
Miután a hónap elején elvesztette mindkét lábát, Roman Kosztomarov orosz korcsolyázónak a hírek szerint most mindkét kezét amputálták.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
A StarHit orosz hírportál szerint a korcsolyázónak mindkét kezére üszkösödés terjedt át, így az orvosok úgy döntöttek, hogy a 46 éves férfi mindkét kezét eltávolítják.
A 2006-os műkorcsolya olimpiai bajnok január 10-én került kórházba súlyos tüdőgyulladással, azonnal intenzív osztályra helyezték, ahol lélegeztetőgépre kapcsolták.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
Február elején az orvosoknak amputálniuk kellett Roman Kosztomarov mindkét lábát, és abban reménykedtek, hogy a kezeit meg tudják menteni.
“Sajnos amputálni kellett a lábait. A műtét jól sikerült, Roman eszméleténél van. Általános állapota javul” – idézett egy orvosokat a TASZSZ hírügynökség. “Most azért küzdünk, hogy megmentsük a kezeit” – tették hozzá az orvosok.
A korcsolyázó állítólag eszméleténél van, és állapotát továbbra is úgy tartják fenn, hogy a gégéjén keresztül egy speciális csövön keresztül oxigént juttatnak neki. Az orvosok rendszeresen bekötözik a sebeit és gondosan megfigyelik.
Kosztomarov felesége megköszönte az emberek támogatását: „Köszönöm mindenkinek, aki törődik velem. Csak jó gondolatokkal, imákkal, pozitív energiával tudjuk Romant támogatni és segíteni, hiszen az orvostudomány szempontjából minden lehetségeset és lehetetlent megtesznek” – írta Oksana Domnina.
„Ezért most természetesen imádkozom Istenhez az egészségéért, az orvosokért, akik körülötte egyszerűen csodát tesznek. Amit tudnak, azt meg is teszik. Legyen egészséges, akkor minden rendben lesz velünk!” – nyilatkozta korcsolyázó édesanyja, Valentyina Nyikolajevna.
A többszörös világ- és Európa-bajnok híres jégtáncos Tatiana Navka oldalán aranyérmet nyert a 2006-os olaszországi téli olimpián.
Kosztomarov Moszkvában született, és kilencéves korában kezdett korcsolyázni. Kosztomarov és Navka kétszeres világ- és háromszoros Európa-bajnokok.