Garrett M. Graff, amerikai újságíró és történész a Politico számára készített elemzésében öt olyan globális konfliktust nevezett meg, amelyek potenciálisan kirobbanhatnak az elkövetkező ötéves időszakban. Bár egy harmadik világháború kirobbanása kevéssé tűnhet valószínűnek, Graff szerint a világ közelebb állhat egy nagyobb regionális vagy akár globális konfliktushoz, mint gondolnánk, és a technológiai fejlődés, a drónok és autonóm fegyverek az instabilitás új dimenzióit jelentik.
Idén már két, a világ legszorosabban figyelemmel kísért potenciális konfliktusa is kirobbant: májusban az indiai-pakisztáni határon, júniusban pedig Izrael indított háborút Irán ellen. Míg az indiai-pakisztáni konfliktus gyorsan véget ért, Izrael stratégiai sikere Iránban továbbra is nyitott kérdés marad.
A legújabb hírszerzési adatok és elemzések a Közel-Kelet mellett öt további, nagy horderejű, magas kockázatú konfliktus kialakulását tartják valószínűnek a következő öt évben. Ezek olyan feszült helyzetben lévő területek, ahol egy katonai beavatkozás, hasonlóan Oroszország 2021-es ukrajnai inváziójához, vagy akár csak rövid ideig tartó félreértések, hibák, katonai balesetek vagy téves számítások is súlyos összecsapásokhoz, emberáldozatokhoz és globális szakadásokhoz vezethetnek.
India és Pakisztán
Május elején négy napon át úgy tűnt, hogy a világ az egyik legfélelmetesebb nukleáris forgatókönyvvel szembesülhet – egy súlyos konfliktussal India és Pakisztán között, két olyan ország között.
A feszültségek az április végén az India által igazgatott, vitatott régióban, Dzsammu és Kasmírban történt terrortámadás után fokozódtak, amely több napos, nem nukleáris rakétatámadásokhoz vezetett a határ mindkét oldalán található katonai bázisok ellen. Ez volt a két ország közötti legsúlyosabb konfliktus az elmúlt évtizedekben.
Graff szerint India és Pakisztán valószínűleg közelebb áll a nukleáris háborúhoz, mint bármelyik másik két ország a bolygón. Az Atomic Scientists Bulletin szerint Pakisztánnak körülbelül 170 nukleáris fegyvere van, míg Indiának körülbelül 180. Bármilyen nukleáris csapás Dél-Ázsiában nyilvánvalóan hatalmas globális következményekkel járna.
A két ország határvidékével kapcsolatos viták egészen az 1947-es brit felosztásig nyúlnak vissza, amelynek eredményeként a brit gyarmatból egy hindu többségű India és egy muszlim többségű Pakisztán jött létre. Azóta folyamatosan összecsapások történtek, többek között 1965-ben és 1971-ben, az utóbbi eredményeként új „ellenőrzési vonal” jött létre az indiai Kasmír és a pakisztáni Kasmír között. Legutóbb 1999-ben háborúzott a két ország, de 2003 óta általánosságban békét tartanak, bár a kisebb határmenti összecsapásokban több tucat ember vesztette életét.
A májusi feszültségek azt mutatják, hogy a konfliktus könnyen kiéleződhet, és valóban veszélyessé válhat.
Ennek ellenére a háború kirobbanása mégis valószínűtlen, mivel ez mindkét ország számára pusztító következményekkel járna. Az India és Pakisztán közötti béke legnagyobb mozgatórugója az a tény, hogy mindkettőnek vannak más sürgős prioritásai – India esetében ez a Kínával folytatott nagyon komoly stratégiai verseny, valamint az a fejlesztési program, amelynek célja, hogy Indiát középső jövedelmű ország státuszba emelje – mondja Christopher Clary a Pentagon korábbi dél-ázsiai országokért felelős igazgatója. Pakisztánnak pedig fel kell lépnie a beludzsisztáni régióban, valamint az afgán határ menti pasztún területeken zajló felkelésekkel szemben.
Kína és Tajvan
A világ egyik legfeszültebb zónája a Tajvani-szoros a szárazföldi Kína és Tajvan szigete között elterülő, mintegy 300 km hosszú tengerszoros, amely a Dél-kínai-tenger része, és a Kínai Népköztársaság, valamint a Kínai Köztársaság (Tajvan) között helyezkedik el.
A Kínai polgárháború óta, amikor a Kuomintang áttelepült Tajvanra, a szoros a Kínai Népköztársaság és a Kínai Köztársaság közötti konfliktusok és katonai feszültségek helyszíne.
Hszi Csin-ping a Kínai Népköztársaság elnöke állítólag 2027-et tűzte ki határidőnek, hogy fegyveres erői készen álljanak Tajvan megszállására. Hszi is felismerte, amit Putyin is látott Ukrajnában: a sziget lakossága távolodik tőle, és nem érdekli őket az egyesülés Kínával.
Graff elmagyarázta, hogy Tajvan döntő próbatételnek számít abban a kérdésben, hogy ki fogja vezetni a 21. század globális rendjét: az Egyesült Államok vagy Kína. Bár nincs hivatalos védelmi szerződés, az Egyesült Államok régóta kijelentette, hogy támogatni fogja Tajvant, de sokan kételkednek abban, hogy Trump ugyanolyan elkötelezett-e az ígéret mellett, mint a korábbi kormányok.
Graff szerint ugyanakkor nem világos, hogy Hszi mennyire bízik a hadseregében, amelyet nemcsak a korrupció sújt, hanem a tapasztalatlanság is. Ugyanakkor több tisztogatás is történt, és számos jel utal arra, hogy Hszi nem rendelkezik teljes ellenőrzéssel a hadsereg és a haditengerészet politikailag hatalmas intézményei felett.
Oroszország és a balti államok
A három balti ország kicsi területű és népességű, ami vonzó célponttá teszi őket Oroszország számára, amely megpróbálja újra megerősíteni hatalmát, jegyzi meg Graff.
Putyin célja a balti államok megszállásával kettős lenne: egyrészt visszaszerezni azokat a területeket, amelyek szerinte történelmileg Oroszországhoz tartoznak, másrészt pedig tesztelni a NATO-t és Európát azáltal, hogy a legkisebb és legelszigeteltebb tagállamaikat veszi célba.
Bármelyik balti ország elleni támadás – amelyek 2014 óta mind NATO-tagok – azonnal próbára tenné az Egyesült Államok elkötelezettségét is a történelmi szövetség iránt.
Putyin évek óta egyértelműen kifejezi azt a vágyát, hogy Grúzia, Moldova, Ukrajna és a balti államok visszaszerzésével újjáépítse a Szovjetuniót és az orosz birodalmat. Ezenkívül lelkesen törekszik a nyugati rend felforgatására, amely szerinte felelős Oroszország hanyatlásáért.
De bármilyen orosz támadás a balti államok ellen attól függ, hogyan alakul az ukrajnai háború, amely továbbra is gyorsabban emészti fel Oroszország katonai erejét, mint azt bárki gondolta volna.
Áprilisban egy kongresszusi meghallgatáson Christopher Cavoli tábornok, az amerikai európai parancsnokság vezetője elmondta, hogy az Egyesült Államok becslései szerint Oroszország csak az elmúlt évben mintegy 3000 harckocsit, 9000 páncélozott járművet, 13 000 tüzérségi rendszert és több mint 400 légvédelmi rendszert veszített.
India és Kína
A Pakisztánnal folytatott határvitához hasonlóan az India és Kína közötti régóta fennálló feszültségek is a brit gyarmati időszakra vezethetők vissza – 1914-ben Nagy-Britannia és Tibet olyan határt hozott létre Indiával, amelyet Kína soha nem fogadott el.
1962-ben a kínai csapatok megpróbálták elfoglalni az indiainak tekintett területet, ami egy hónapig tartó konfliktushoz vezetett, amelynek során több ezer ember halt meg. A konfliktus végén Kína újrarajzolta a határt, és „tényleges ellenőrzési vonalnak” nevezte el azt. Az 1967-es további harcokban több száz katona halt meg mindkét oldalon, és az 1980-as években alig sikerült elkerülni egy újabb összecsapást, amikor Kína egy indiai katonai gyakorlatot lehetséges támadásként értelmezett.
Ugyancsak aggasztó a tény, hogy a két ország hadserege a világ legnagyobb és legfejlettebb hadseregei közé tartozik.
A háború valószínűségét növeli az is, hogy a két országnak nincsenek olyan biztosítékai, szerződései vagy rendszeres kommunikációs csatornái, amelyek segíthetnének a válságok enyhítésében, mint például a Moszkva és Washington közötti „forróvonal”, amely a hidegháború idején megakadályozta a téves számításokat. Kína rendszeresen és kifejezetten elutasította az ilyen csatornák létrehozását az Egyesült Államokkal, Indiával és más országokkal.
A feszültség ellenére nem valószínű, hogy India vagy Kína vezetése háborút akarna egy ilyen távoli terület miatt, ami valószínűleg gyors és komoly nemzetközi nyomást eredményezne. Ráadásul mindkét ország hatalmas gazdasági nyomással szembesül otthon, amit a háború csak tovább súlyosbítana.
A koreai-félsziget
A koreai háború 1950. június 25-én kezdődött és 1953. július 27-én ért véget egy fegyverszünettel, amely bár a harcokat lezárta, nem volt békeszerződés, így a konfliktus hivatalosan a mai napig tart. Az Észak- és Dél-Korea közötti 250 km hosszú demilitarizált övezet már olyan régóta – körülbelül hat évtizede – létezik, hogy a világ egyik legvadabb erdejévé vált, ahol több ezer vadon élő állatfaj él.
Graff szerint nincs olyan rezsim a világon, amelyről az Egyesült Államok és a Nyugat kevesebbet tudna, mint Észak-Koreáról. Az Egyesült Államok még mindig 30 ezer katonát állomásoztat a koreai félszigeten Dél-Korea biztonságának garantálása érdekében.
Bár Észak-Korea egy lassan hanyatló ország, amit éhínség sújt, rendelkezik nukleáris fegyverekkel, ráadásul Kim Dzsongun kiszámíthatatlan vezető, ezért, ha lehetőséget vagy éppen gyengeséget érzékel, és úgy érzi, hogy nyugatról egzisztenciális fenyegetés éri, bármi lehetséges.
Az azonban nem világos, mennyire bízik Észak-Korea a sikerben egy esetleges nukleáris támadás esetén. A legutóbbi értékelések szerint a Koreai-félsziget évek óta nem volt ilyen stabil, és mivel Trump kétszer is vendégül látta Kim Dzsongunt, valószínűleg biztonságban érezheti magát.
