Emel Atici színésznő a lányával együtt halt meg a törökországi földrengésben, amelynek eddig több mint 33 ezer halálos áldozata volt. Emel Atici egy Magyarországon is sugárzott szappanopera, a „Remények földje” főszereplője is volt.
Emel Atici színésznő életét vesztette a Kahramanmara térségében történt 7,7 és 7,6-es erősségű földrengésben – írja a Tele1.
Olvasd el ezt is: Egy anya levele felnőtt gyerekéhez, amit mindenkinek el kellene olvasnia: „Bocsáss meg, hogy már nem lehetek számodra az, aki egykor voltam”
„Mélyen elszomorít bennünket, hogy Emel Atıcı, a Remények földje című sorozatunk értékes színésznője és lánya, Püryan Atıcı meghaltak az országunkban történt földrengés katasztrófában” – közölték a sorozat készítői.

Yeliz Doğramacılar színésznő, aki a 2018-2022 között sugárzott sorozat főszereplője volt, közösségi oldalán megerősítette a szomorú hírt: „Nagyon szomorú vagyok… Nem tudtalak megmenteni. Találj békére a mennyben.”
Emel Atıcı és lánya, Hande Püryan Atıcı összeomlott házuk romjai alatt esett áldozatul, Adanában. Hande Püryan Atıcı 2014-2015-ben végzett a Beykoz Egyetem Polgári Légiközlekedés Menedzsment szakán.
» A nő arra kéri felnőtt lányát, hogy fizesse a lakbér és a számlák felét – a lánya frappáns választ adott
» Ha igazán elégedett akarsz lenni az életben, mondj búcsút ennek a 11 viselkedésnek
» A nő talált egy üzenetet a férje zsebében a férfi temetésén, ami megváltoztatta az életét
» A híres orvos figyelmeztet: „Minden ember, akinek rossz gondolatai vannak, fizetni fog. A gyűlölet a lét rákja”
„Mély fájdalommal tölt el bennünket a 2014-2015-ös polgári légiközlekedés-irányítási programunk végzős hallgatójának, Hande Püryan Atıcınek és édesanyjának, Emel Atıcınek a földrengésben történt elvesztése. (…) Isten irgalmazzon végzősünknek, kedves Püryánnak és drága édesanyjának, és részvétünket fejezzük ki családjának és szeretteinek” – áll az egyetem részvétnyilvánításában.