A képernyő nem kérdez, csak hív – újra és újra. A végtelen görgetés mögött azonban egy egyre hangosabb vita bontakozik ki arról, ki viseli a felelősséget azért, hogy milliók nem tudnak elszakadni az algoritmusok világától.
A The New York Times hasábjain Julia Angwin arról ír, hogy a közösségi média betiltása helyett radikálisabb megoldásra lenne szükség: olyan gazdasági nyomásra, amely ellehetetleníti a „Big Tech” jelenlegi működését. Egy friss kaliforniai bírósági döntés szerinte fordulópont lehet ebben a folyamatban.
A döntés értelmében a Meta és a Google (illetve a hozzá tartozó YouTube) felelőssé tehető olyan tervezési megoldásokért, amelyek függőséget idéznek elő a felhasználókban. A bíróság kimondta: nem csupán a tartalom, hanem az azt kiszolgáló rendszer is okozhat kárt.
A közösségi platformok működésének alapját olyan funkciók adják, amelyek látszólag ártalmatlanok, valójában azonban tudatosan meghosszabbítják a felhasználói időt. Ilyen a végtelen görgetés, amely megszakítás nélküli tartalomáramlást biztosít, vagy az automatikus lejátszás, amely újabb és újabb videókat indít el anélkül, hogy döntést kellene hoznunk.
Ezekhez társulnak azok az algoritmusok, amelyek a legerősebb érzelmi reakciókat kiváltó tartalmakat emelik ki – gyakran a felháborodást, a félelmet vagy az összehasonlítást erősítve. A cél minden esetben ugyanaz: minél hosszabb ideig a képernyő előtt tartani a felhasználót.
A kaliforniai ügy középpontjában egy névtelen fiatal nő állt, aki azt állította, hogy a platformokon alkalmazott szépségszűrők és visszajelzési rendszerek súlyos szorongást okoztak neki. Az esküdtszék végül 6 millió dollár kártérítést ítélt meg számára.
A per jelentősége túlmutat az egyedi eseten. Több ezer hasonló ügy vár tárgyalásra az Egyesült Államokban, és a bíróságok már vizsgálják ezek összevonásának lehetőségét. A háttérben egy olyan forgatókönyv körvonalazódik, amely a múlt nagy iparági egyezségeit idézi.
A technológiai vállalatok hosszú ideig a kommunikációs tisztességről szóló törvény 230. szakaszára hivatkozva védekeztek. Ez a rendelkezés gyakorlatilag mentesítette őket a felhasználók által közzétett tartalmakért való felelősség alól.
Az új perek azonban már nem a tartalomra, hanem a rendszerek működésére fókuszálnak. A felperesek szerint nem az a kérdés, mit tesznek közzé az emberek, hanem az, hogyan irányítják őket ezek a platformok.
„A technológiai ipar történelmileg a 230. szakaszra, az Első Alkotmánykiegészítésre vagy mindkettőre hivatkozva védte magát a vizsgálatoktól. De ennek az időszaknak vége” – mondta Meetali Jain.
Amikor a Facebook 2006-ban bevezette a Hírfolyamot, az csupán egy kényelmi funkció volt: egy helyen megjeleníteni az ismerősök bejegyzéseit. Azóta azonban az algoritmusok teljesen átalakították ezt az élményt.
A felhasználók ma már alig rendelkeznek kontrollal afelett, mit látnak. A rendszerek olyan tartalmakat kínálnak, amelyek a legnagyobb eséllyel tartják őket az alkalmazásban – függetlenül attól, hogy ezek pozitív vagy negatív hatással vannak rájuk.
Ebben a környezetben a figyelem vált a legértékesebb erőforrássá. A platformok pedig úgy optimalizálták működésüket, hogy ezt minél hatékonyabban kössék le.
