KezdőlapHírekTeljesen átalakul az augusztus 20-i ünnepség: rövidebb lesz a tűzijáték, és jóval...

Teljesen átalakul az augusztus 20-i ünnepség: rövidebb lesz a tűzijáték, és jóval kevesebbe kerül a programsorozat

-

Iratkozz fel hírlevelünkre, vagy kövess minket a Viberen, a Telegramon, Whatsappon és a Google Hírek-en!


Idén jelentősen átalakul az augusztus 20-i állami ünnepség: a korábbiaknál rövidebb tűzijáték, 2000 drónnal kiegészített látványshow és többnapos programok várják az érdeklődőket Budapesten. A kormány közlése szerint a rendezvénysorozat 4 milliárd forintból valósul meg, miközben korábban 18 milliárdot fordítottak erre a célra.

Hirdetés

„Augusztus 20. – A nemzet ünnepe – Ezer éve együtt Európában” – ezen a néven rendezik meg idén az államalapítás ünnepéhez kapcsolódó központi programsorozatot, amelynek részleteit szerdán ismertették.

Magyar Éva kormányszóvivő elmondta, hogy tíz budapesti helyszínen várják az érdeklődőket. A hagyományos augusztus 20-i eseményeket megtartják, de számos új elemmel is kiegészítik a programot.

Az ünnepi események augusztus 20-án reggel 8 órakor a Kossuth téren kezdődnek a zászlófelvonással és a tisztavatással, amelyet katonai légi parádé követ. Megtartják a Szent Jobb-körmenetet, az Országház pedig ingyenesen, előzetes regisztráció nélkül lesz látogatható.

Hirdetés

A Magyar Ízek Utcája, a Mesterségek Ünnepe és a városligeti honvédelmi programok mellett több zenei és családi eseménnyel is készülnek. A Margitszigeten a Quimby, a Random Trip és Boban Marković is fellép, a Műegyetem rakparton már augusztus 19-én elektronikus zenei programok kezdődnek, a Kossuth téren pedig „Diszkó tér” néven rendeznek bulit egy meglepetésvendéggel.

Tíz percre rövidül az augusztus 20-i tűzijáték

Augusztus 20-án 21 órakor kezdődik a Fejezetek a magyar nemzet ezeréves történetéből című, harmincperces audiovizuális produkció. A Parlament épületére vetített történet a Kárpátmedence megszületésétől vezeti végig a nézőket a magyar történelem egyes fejezetein, miközben a vetítéshez zene, fény, lézer, drónok és pirotechnika társul.



A korábbi, több mint húszperces önálló tűzijáték helyett idén a pirotechnika a félórás műsor körülbelül tízperces fináléja lesz, és összesen 2000 drónt is bevetnek.

A műsort a budai oldalról, a Lánchíd és a Margit híd közötti területről lehet majd a legjobban látni. A fényshow-t az este folyamán még kétszer megismétlik, de tűzijáték és drónok nélkül.

Hirdetés

Besnyő Dániel, a szervező Centrum Production egyik vezetője a sajtótájékoztatón elmondta, személy szerint már elavult látványelemnek tartja a tűzijátékot.

„Az eredeti elképzelésem egy háromperces tűzijáték volt” – mondta.

Végül azért döntöttek a tízperces változat mellett, mert a pirotechnikai eszközök egy részét már korábban beszerezték. A Gellérthegy kimarad az idei produkcióból, ami a tűzvédelmi kockázatokat is csökkenti.

Arról egyelőre nincs döntés, hogy a következő években akár teljesen eltűnhet-e a tűzijáték. Magyar Éva szerint a kormány érzékeli, hogy a kérdés megosztja a társadalmat, az idei rövidítésnél pedig az ellenzők szempontjait is figyelembe vették.

18 milliárd helyett 4 milliárd forintból rendezik meg

A teljes idei programsorozat 4 milliárd forintba kerül, miközben korábban 18 milliárdot fordítottak az augusztus 20-i rendezvényekre.

A szervezők szerint a jelentős különbség egyik oka, hogy kisebb területen rendezik meg az eseményeket, illetve néhány nagy fővállalkozó helyett több mint 200 vállalkozót vonnak be közvetlenül a munkába. A tűzijáték önálló költségét nem közölték.

Továbbra sem rendeződött annak a több mint 8 milliárd forintos előlegnek a sorsa, amelyet még az előző kormány idején fizettek ki az eredeti szervezőnek, a Balásy Gyula érdekeltségébe tartozó Lounge Csoportnak. A szerződést június végén felmondták, az állam pedig vissza akarja szerezni az előleg azon részét, amely mögött nincs teljesítés. A tételes elszámolás a sajtótájékoztatóig még nem érkezett meg.

A sör és a víz árát is korlátozzák

Az árakkal kapcsolatban is érkezett bejelentés: a szervezők szerint egy fél literes ásványvíz kevesebb mint 500 forintba, egy sör pedig kevesebb mint 1000 forintba kerül majd.

Hirdetés
RSS Feed Beágyazás

Ezeket olvastad már?

    Legfrissebb

    Hirdetés

    Csemegézz

    Ez is érdekelhet