A rendőrség előzetes letartóztatásba helyezett egy férfit, miután az állítólag szörnyű módon megleckéztette a feleségét.
A felek között egy feltételezett hűtlenségi vita fajult tettlegességig – a 24 éves nőt levágott hajjal, leborotvált szemöldökkel és egyéb zúzódásokkal szállították kórházba.
A szóban forgó házaspár hat éve van együtt, de csak néhány hete kötöttek házasságot. A férfi azt gyanította, a felesége megcsalja őt, emiatt vesztek össze.
A Brassó megyében történt incidensben a férj ököllel és lábbal is bántalmazta a feleségét, majd egy fejszével levágta a haját, leborotválta a feje búbját és a szemöldökeit – számoltak be a nyomozásban résztvevő illetékesek.
A szomszéd hívta a rendőrséget, aki fültanúja volt a veszekedésnek. Miután a nőt elsősegélynyújtásban részesítették, a mentők kórházba szállították, ahol néhány napot töltött orvosi ellátásban a 4 hónapos kisbabájával együtt.
A házaspárnak van még egy 4 éves gyermeke, és eddig a szomszédok szerint egy békés család benyomását keltették.
A férfit 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, míg a feleségét azóta kiengedték a kórházból, és visszatért az addigi otthonukba.