Ha valaki csatlakozni szeretne résztvevőként, vagy csak szemlélődne, jó, ha tudja, hogy a gyülekezés fél négykor kezdődik. Az Andrássy út és a Hősök tere kereszteződésénél találkoznak az érdekeltek a melegek, leszbikusok, biszexuálisok, transznemű (LMBTQ) emberek.
A Budapest Pride hat óráig tart, a látványos felvonulást zene, kamionok és lufik színesítik majd. Ezt követően az Olimpiai parkban folytatódik az esemény beszédekkel és fél 9-ig tartó piknikkel.
„A mi szabadságunk, a te szabadságod is”—vallják az idei év mintegy mottójaként, melyhez a felvonulást megelőző egy hétben különböző kulturális és közösségi programok kapcsolódnak, az egymásért való aktív kiállás jegyében. Ma még csak szerda, a július 7-ig, vasárnapig tartó rendezvény pedig rengeteg érdekes programot tartogat, aki teheti, mazsolázzon belőlük.
A csütörtöki kérdezz-felelek például igencsak hasznos lehet előítéleteink leküzdésére. Aki többet szeretne megtudni a témával kapcsoltban látogasson el a Minden, amit tudni akarsz másokról, de sohasem merted megkérdezni beszélgetésre délután 6 órától a Hátsó Kapuhoz.
Így első látásra érdekesnek ígérkezik még A meleg élet és szerelem története és szabályozása Budapesten, 1873 és 1941 között című beszélgetés Kurimay Anita történésszel, melyre vasárnap kerül sor a Bálint Ház „Maceszgombóc” termében 17. 00 órától.
A programok részletes ajánlóját a budapestpride.hu oldalon olvashatják.