November 6-án, csütörtökön a bíróság 10 millió dollárt ítélt meg egy polgári perben Abby Zwernernek, egy volt virginiai tanárnőnek, akire 2023 januárjában egy 6 éves diák lőtt rá az osztályteremben.
Zwerner, a virginiai Newport News-i Richneck Általános Iskola egykori tanára beperelte Ebony Parker volt igazgatóhelyettest, azt állítva, hogy az nem tett semmit, miután értesült arról, hogy egy tanuló fegyvert vitt az iskolába.
A diák az óra közben elővette a fegyvert, és rálőtt Zwernerre. A golyó átfúrta a tanárnő bal kezét, majd a mellkasába fúródott be, alig elkerülve a szívét. Zwerner életveszélyes sérüléseket szenvedett, két hétig volt kórházban, és hat műtéten esett át; a golyó egy darabja a mai napig a mellkasában van, mivel az eltávolítása túl veszélyes lenne.
„Úgy gondolom, az ítélet azt mondja ki, hogy ami aznap a Richneck Általános Iskolában történt, az helytelen volt, és nem tolerálható” – mondta Diane Toscano, Zwerner egyik ügyvédje a bíróságon az ítélet kihirdetése után. „Az iskolákban a biztonságnak kell az elsődleges szempontnak lennie.”
Parker fellebbezhet az ítélet ellen.
Ebony Parker volt igazgatóhelyettes ellen ugyanakkor büntetőjogi eljárást is indítottak többrendbeli gondatlanság miatt, amiért figyelmen kívül hagyta a lövöldözés napján a diákkal kapcsolatos többszörös figyelmeztetéseket. A vádak mindegyike akár öt év börtönbüntetéssel is sújtható, így a maximális büntetés elérheti a 40 évet.
A büntetőper tárgyalása a tervek szerint hamarosan, 2025 novemberében veszi kezdetét. A polgári perben kiaszbott10 millió dolláros kártérítési ítélet hatással lehet a közelgő büntetőjogi tárgyalásra is.
Míg a polgári per középpontjában a Zwerner által átélt megpróbáltatások álltak, a büntetőjogi per a volt igazgatóhelyettes felelősségét vizsgálja a tanárnő és a többi, az osztályban tartózkodó gyermek veszélyeztetésében.
„A vád legfontosabb bizonyítéka más tanúktól és forrásoktól származik, amelyek feltárják, hogy a vádlott mit tudott a gyerek által jelentett fenyegetésről, és arról, hogy fegyver volt nála” – mondta Darryl K. Brown, a Virginiai Egyetem jogprofesszora.
„Parker feladata volt a biztonság biztosítása” – mondta Zwerner egyik ügyvédje szerdán a záróbeszédében. „És ő nem tett eleget a támadás megakadályozásáért, miután megtudta, hogy a gyereknél fegyver van– érvelt.
Sandra Douglas, Parker egyik ügyvédje záróbeszédében megemlítette, hogy Zwerner maga nem fordult Parkerhez, hogy jelentse a gyanúját a szóban forgó diákkal kapcsolatban.
Az ügyvéd emlékeztette a zsűrit egy szakértő tanúvallomására is, aki szerint az iskola biztonsága az összes iskolai tisztviselő felelőssége, nem egyetlen személyé.
„Parker nem sértette meg a szakmai normákat, nem szegte meg a protokollokat és nem járt el közömbösen – mondta Dr. Amy Klinger, az oktatási adminisztráció és az iskolai biztonság szakértője, hozzátéve, hogy bárkinek nehéz lett volna előre látni a történteket.
Zwerner bevallotta, hogy még mindig szenved a lövöldözés érzelmi és fizikai következményeitől.
Azt mondta, visszahúzódóvá vált és eltávolodott a családjától, és a mindennapi feladatok – például egy palack víz kinyitása – is nehézséget okoztak neki a kézsérülése miatt.
„Azt hittem, meghalok. Azt hittem, meghaltam” – mondta Zwerner a tárgyaláson. „Azt hittem, vagy a mennyországba tartok, vagy már a mennyországban vagyok.”
